A MÁV-nak adná a HÉV-eket Tarlós

Vágólapra másolva!
Ahogy a BKV-s elővárosi buszok üzemeltetését a Volánra, a Budapest határát átlépő HÉV-ek működtetését a MÁV-ra kell bízni - közölte a Magyar Nemzettel Tarlós István főpolgármester, aki még a héten egyeztetést kezdeményez erről az illetékes miniszternél.
Vágólapra másolva!

A napilap hétfői számában megjelent cikk szerint a főpolgármester elmondta: a Budapest és Szentendre, Ráckeve, Gödöllő és Csömör között közlekedő HÉV-vonalak működtetése szintén állami feladat. Amennyiben a hatályos személyszállítási törvény és az uniós előírások "belső szolgáltatónak" minősítik a BKV-t, akkor ez nemcsak az agglomerációs buszokra, hanem a kötött pályás járművekre, azaz a főváros közigazgatási határát átlépő HÉV-ekre is vonatkozik - mondta Tarlós István.

Arra a kérdésre, hogy ha a buszok a Volánhoz kerülnek, az érintett elővárosi vasútvonalakat MÁV vegye-e át, a főpolgármester igennel válaszolt. A napilap cikke szerint a százezreket érintő közlekedési ügyről január végén tárgyalhat a Fővárosi Közgyűlés.

Tarlós azt is mondta a Magyar Nemzetnek, hogy nem sértődött meg, amiért az agglomerációs járatok Volánnak való átadásáról gyors döntés után, előzetes egyeztetés nélkül adott ki közleményt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az intézkedés a főpolgármester szerint logikus és ésszerű volt.