Nem lesz választási regisztráció 2014-ben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Nem lesz választási regisztráció 2014-ben - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság. Rogán azt mondta, hogy csak a Magyarországon élők ússzák majd meg a regisztrációt, az AB sem kritizálta ugyanis azt, hogy regisztrációval jöjjön létre a névjegyzék a határon túl élő magyar polgárok esetében, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Magyarországon.

Rogán Antal sajtótájékoztatója az Alkotmánybíróság döntését követően Forrás: MTI/Kovács Attila

Rogán a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nem írják bele az Alaptörvénybe sem a regisztráció kötelezettségét, arra a kérdésre viszont nem válaszolt egyértelműen, hogy 2014 után bevezetnének-e hasonló eljárást. Rogán azt mondta, hogy minden részletkérdésben tanulmányozni fogják az AB döntését, és azt tiszteletben tartva februárra, a parlament tavaszi ülésszakának kezdetére alakítják ki a végleges normaszövegre vonatkozó javaslatukat.

"Természetesen az Ab döntése után is van lehetőség arra, hogy módosítsuk az alkotmányt, és az alaptörvény szövegében biztosítsuk a regisztráció alkotmányos védelmét. A kétharmados parlamenti többségnek ehhez megvan a választóktól kapott felhatalmazása, azt mondhatnám, megvan a politikai ereje. Az erő azonban nem minden. Az ész szava és a politikai felelősségérzet ma mást kíván tőlünk" - fejtette ki Rogán Antal. A Fidesznek mindig is fontos volt, hogy a demokrácia nyugodtan, kiszámíthatóan és kiegyensúlyozottan működjön. Egy esetleges alkotmánymódosítás viszont elhúzódó politikai és jogi vitákat, bizonytalanságot eredményezne, a választók körében pedig - a közelgő parlamenti voksolás előtt - a zűrzavar érzését keltheti - mondta.

Rogán szerint a választójogi reform időszaka lezárult, minden fontos kérdésben döntés született, a választások pedig jogi értelemben stabil körülmények között lebonyolíthatók.

Az Alkotmánybíróság pénteken délelőtt jelentette be, hogy indokolatlanul korlátozza a választójogot a választási regisztráció. A testület szerint alkotmánysértő a választási kampány korlátozása is. A bírák ugyanakkor azt is kimondták, hogy vannak olyan választói csoportok, amelyek esetében indokolt előírni a regisztrációt. A döntésről itt olvashat részletesen.

A Fidesz vezetése még 2011 őszén vetette fel, hogy előzetes regisztrációhoz kössék a választási részvételt. A párt szerint ez tisztábbá teszi a választásokat, mivel a nem tudatos és így könnyen befolyásolható, nem megfontolt szavazók nem tudják eldönteni a választási küzdelmet. Kormánypárti politikusok azt is állították, hogy a regisztráció nem érdemi plusz adminisztrációs teher a választóknak, pedig a feliratkozás mindenképpen bonyolultabbá teszi a választáson való részvételt. A kormánypártok azt is tagadják, hogy a regisztráció szűkítené a választáson való részvétel lehetőségét, pedig aki nem regisztrált volna időben, az akkor sem szavazhatott volna, ha később megjön ehhez a kedve.