Ülünk, beszélgetünk, megegyezünk

Vágólapra másolva!
Szerda délután kettő órakor Budapesten találkozik több ellenzéki párt képviselője, hogy közjogi kérdésekről egyeztessen. A találkozón részt vesz az Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció is, az LMP viszont nem. Az egyik szocialista képviselő szerint gyorsan haladnak majd, mert már anélkül is nagy az egyetértés, hogy szót váltottak volna, az Együtt 2014 egyik vezetője szerint viszont az MSZP "igazából csak levegőhöz akar jutni".
Vágólapra másolva!

"Anélkül, hogy szót váltottak volna az ellenzéki pártok, már most is sok közjogi kérdésben egyetértenek" - mondta az [origo]-nak Steiner Pál MSZP-s képviselő, aki ott lesz az egyeztetésen. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke tavaly novemberben hívta szakpolitikai egyeztetésre a baloldali pártokat, mert szerinte "a kormányváltás nemzeti érdek".

A pártok elsőként a közjogi kérdésekről tárgyalnak, jövő héten pedig a gazdaságpolitikai támákkal folytatják. A budapesti Pallas Páholyban rendezett zártkörű megbeszélésen az MSZP mellett részt vesz a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014, a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció, a Magyar Szociáldemokrata Párt, illetve az Árok Kornél által vezetett Szövetségben Együtt Magyarországért. Az LMP a múlt héten jelezte, hogy nem vesz részt a tárgyaláson, mert a párt választmánya nem tárgyalt a kérdésről, így felhatalmazása sincs erre a párt vezetésének.

A szerdai tárgyalás értelméről és várható eredményéről több résztvevőt is megkérdeztünk. Steiner Pál szerint az előkészítő anyagokból látszik, hogy a "demokratikus ellenzék tagjai az alapvető kérdésekben egyetértenek", Steiner szerint például abban, hogy a fékek, ellensúlyok hiányoznak, jelenleg jogállamról nehezen lehet beszélni, és mielőbbi alkotmányos helyreállítás kell". Az MSZP-s képviselő azt mondta, a tárgyaláson "ülünk, beszélgetünk, megegyezünk", és addig folyatják, amíg egyet nem értenek valamennyi kérdésben.

Az Együtt 2014 egyik vezetője szerint viszont hosszú egyeztetésre kell készülni, mert "egy kétórás megbeszélés alatt nem lehet minden közjogi kérdésben megállapodni, hacsak a szocialisták egy új alkotmányt elő nem vesznek a zsebükből". Szerinte az Együtt 2014 csak ma dönt, kiket küld a tárgyalásra, amelyen az előzetes megegyezés alapján vezetők nem vesznek részt.

Szerinte a tárgyalás megkezdése jó jel, "még akkor is, ha úgy indult, hogy a szocialisták csak levegőhöz akarnak jutni". Úgy látja ugyanis, az MSZP azért kezdeményezte a tárgyalássorozatot, hogy ne kizárólag Bajnai Gordon köré csoportosuljanak az ellenzéki szervezetek. A vezető szerint ugyanakkor a most kezdődő egyeztetésen mindeki rá fog jönni, hogy tényleg szükség van összefogásra, és "mindenáron meg kell egyezni".