Nem kell annyit várni az útlevelekre

Vágólapra másolva!
Harminc nap helyett, januártól csak húsz napot kell várni a magyar útlevelekre, de ha sürgős külföldi dolgunk van, továbbra is megmaradnak az eddig ismert gyorsítási lehetőségek. Változik az erkölcsi bizonyítvány is.
Vágólapra másolva!

Gyorsabban elkészülnek január elsejétől az útlevelek, és megváltozik az erkölcsi bizonyítvány. Az útleveleket az eddigi harminc helyett húsz nap alatt készítik el, emellett megmarad a soron kívüli, a sürgősségi, valamint az azonnali igénylés lehetősége is - írj a - írja a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).

A hatósági erkölcsi bizonyítványt és a hatósági bizonyítványt összevonták, ezután hatósági erkölcsi bizonyítvány készül. Ezt egyszerűbben kitölthető zöld színű formanyomtatványon lehet igényelni, amit a postákon, valamint online, az Ügyfélkapun keresztül, az úgynevezett webes ügysegéd rendszerén lehet kérelmezni.

Az új hatósági erkölcsi bizonyítvány megjelenésében megegyezik a régivel, adattartalma azonban megújul. Hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal lesz igazolható a speciális feltételeknek való megfelelés vagy a büntetlen előélet, és az, hogy a kérelmező nem áll közügyektől vagy foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt. Az új hatósági erkölcsi bizonyítvány továbbra is 3100 forintba kerül.