Magyarország jogsértő módon távolította el az adatvédelmi biztost

Vágólapra másolva!
Jóri András adatvédelmi biztos idő előtti leváltása miatt Brüsszelben kötelezettségszegési eljárás zajlik Magyarország ellen. Az ügy az Európai Bíróságon van, amelynek főtanácsnoka most kijelentette: szerinte Magyarország uniós jogot sértett.
Vágólapra másolva!

2012. január 1. előtt Jóri András volt az adatvédelmi biztos Magyarországon, azóta viszont a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) látja el ezt a feladatot. Jóri az átalakítás miatt nem tudta kitölteni a 2014-ig tartó megbízatását, a NAIH élére mégsem őt nevezte ki az Országgyűlés, hanem Péterfalvi Attilát – nem hat, hanem kilenc évre.

Emiatt Magyarország ellen Brüsszelben kötelezettségszegési eljárás indult az Európai Bizottságnál (EB). Az uniós adatvédelmi irányelv értelmében ugyanis a tagállamok adatvédelmi felügyelő hatóságai feladataik gyakorlása során teljes függetlenségben járnak el, és az EB szerint Magyarország megsértette ezt a függetlenséget, amikor így eltávolította a posztjáról Jórit. Az eljárásba az európai adatvédelmi biztos is beszállt.

Hivatalosan a kötelezettségszegési eljárásokban az Európai Bíróság dönti el, hogy kinek van igaza: a luxemburgi szervezethez tavaly májusban fordult az EB, hogy állapítsa meg Magyarország felelősségét az ügyben.

A bírósági eljárás most fontos szakaszához érkezett: a főtanácsnok mondott véleményt az ügyben. A bíróság főtanácsnoka afféle előszűrő: bár a tisztségviselő véleménye nem köti a bírákat, a legtöbb esetben általában annak megfelelő döntés születik.

Ebben az ügyben pedig a főtanácsnok szerint megállapítható Magyarország felelőssége. Melchior Wathelet véleménye szerint ugyanis Magyarország lépése megsértette az adatvédelmet felügyelő hatóság függetlenségét. Az ombudsman függetlenségének előfeltétele ugyanis, hogy idő előtt ne távolíthassák el posztjáról, kivéve persze, ha valamilyen súlyos ok, például egy általa elkövetett hiba ezt indokolja. Mivel Jórival szemben ilyen nem merült fel, a főtanácsnok szerint az ombudsmant a megbízatásának megszüntetésére vonatkozó korábbi magyar szabályozás megsértésével távolították el hivatalából.

"Mindezen körülmények között Melchior Wathelet főtanácsnok annak kimondását javasolja az Európai Bíróságnak, hogy Magyarország az adatvédelmi felügyelő hatóság megbízatásának idő előtti megszüntetésével nem teljesítette az irányelvből eredő kötelezettségeit" – olvasható a bíróság ezzel kapcsolatos közleményében.

Kövessen minket a Facebookon is!