Enyhítették a kalapácsos feleséggyilkos büntetését

Vágólapra másolva!
Az elsőfokú bíróság harminc évig nem engedte volna szabadon a férfit, a győri ítélőtábla viszont kedden úgy döntött, hogy 25 év múlva szabadulhat.
Vágólapra másolva!

Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Győri Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki kalapáccsal agyonverte alvó feleségét két évvel ezelőtt a Vas megyei Kemenesmagason.

Kovács Tamás tanácsa úgy döntött: a férfi az elsőfokú ítéletben szereplő 30 esztendő helyett a legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Az indoklás szerint kétség nem fér ahhoz, hogy a férfi védekezésre képtelen emberre támadt rá, az azonban az eljárás során nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy Bodor Szabolcs a tettét előre kitervelten követte volna el.