Szirénázó mentőautó karambolozott Salgótarjánban

Vágólapra másolva!
Beteget szállító, szirénázó mentők karamboloztak Salgótarjánban, két mentős és a másik kocsi sofőrje megsérült.
Vágólapra másolva!

Megkülönböztető jelzéssel szállított beteget Salgótarjánban egy mentőautó, amikor eddig tisztázatlan körülmények közt egy személygépkocsi elébük került, és a két jármű összeütközött, közölte az Országos Mentőszolgálat Nógrád megyei vezető mentőtisztje.

Nagy József azt mondta, a karambolban két mentős könnyebben megsérült, őket a megyei kórházban látták el, ambuláns ellátás után el is hagyták az intézetet. A balesetben részt vett autó sofőrje - aki egyedül utazott - súlyosabb sérülést szenvedett, őt a salgótarjáni kórházban ápolják.

Mindkét gépkocsiban jelentős kár keletkezett.