Párizsban vannak a legjobb villamosvezetők

Vágólapra másolva!
Megnyerték a budapesti Európa-bajnokságot, a BKV a második helyre siklott be.
Vágólapra másolva!

A BKV vasárnapi tájékoztatása szerint Debrecen, Szeged, Berlin, Drezda, Rotterdam, Bécs, Barcelona, Nagyvárad, Firenze, Stuttgart, Lipcse, Manchester és Párizs villamosvezetői mérték össze tudásukat a versenyen, ahol a járművezetők sebességérzékelését, térlátását és problémamegoldó képességét tették leginkább próbára többféle feladattal. A verenyt a párizsiak csapata nyerte.

Lőrincz Antal, a BKV csapatának tagja elmondta, az eső megnehezítette a feladatok elvégzését, amelyek színvonala hasonló volt, mint a tavalyi, drezdai versenyen, ahol magyar győzelem született.

Az ügyességet, jártasságot követelő feladatokat a járművezető szerint tíz év tapasztalattal lehet megfelelő színvonalon elvégezni. A budapesti helyszín számára semmilyen előnyt nem jelentett, mert a versenyre kijelölt Tatra villamost nem vezette még – fűzte hozzá.