Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron valami végleg megromlott Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató és Tarlós István főpolgármester kapcsolatában, de egy gyors adok-kapok után elcsitultak a kedélyek. Most nyílt levelekkel és nyilatkozattilalommal üzente meg Tarlós, hogy nem felejtett. Fővárosi politikusok legalább három okot tudnak mondani a kapcsolat elmérgesedésére, de hogy ezek közül melyik milyen erővel rombolta a viszonyt, arról mindenki mást gondol.
Vágólapra másolva!

Elképzelhető, hogy ha a BKK olyan remek dolgokat csinál, hogy a világ minden tájáról ezért jönnek majd ide szakemberek tanulmányútra, akkor utána kirúgják Vitézyt?
Persze!

A válasz Tarlós István főpolgármestertől érkezett a Fővárosi Közgyűlés egy zárt ülésén, magát a kérdést pedig egy teljesen más témában, egy kinevezés meghosszabbításával kapcsolatosan tette fel csupán példaként egy képviselő. Tarlós riposztja, melyre sok képviselő felkapta a fejét, a fővárosi politikusok szerint jól jellemzi a két vezető viszonyát.

Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának viszonya nem az elmúlt hetekben, a nyilatkozattilalommal vagy a 20 pontos feladatlistával vált fagyossá, hanem nagyjából másfél éve, 2012 nyarán, állítják fővárosi politikusok és az érintettek környezetébe tartozók. Forrásainkkal beszélgetve az körvonalazódott, hogy a feszültségnek több rétege van, de mindenki máshogyan értékeli ezek hangsúlyát.

Az egyik ilyen réteg, hogy Vitézynek sokkal nagyobb a hatalma, mint azt Tarlós szeretné. A BKK egyfajta "állam az államban" módra működő cégként széles jogköröket kapott. A főváros infrastruktúrája ma gyakorlatilag a BKK-ból és a közművekből áll, márpedig mivel a levegőben lóg utóbbiak állami visszavásárlása, könnyen adódhat egy olyan helyzet, hogy a város technikailag lényegében a Vitézy vezette BKK-val lenne egyenlő, ami Tarlósnak nyilvánvalóan nem lenne ínyére – magyarázta egyik forrásunk.

Szemtől szemben Forrás: MTI/Földi Imre

Másrészt Vitézy a tömegközlekedés vitathatatlan szakértőjeként, ám a családi háttere miatt a Fidesz pártfogoltjaként, cégvezetési tapasztalatok nélkül került a posztjára, és amikor a hatalmi helyzetéből adódóan megpróbálja megvalósítani a Tarlósnak nem feltétlenül tetsző ötleteit, akkor a Fidesszel hullámzó viszonyban lévő Tarlós úgy érzi, meg van kötve a keze. Érinthetetlennek látszik a szemében Vitézy, és a béna kacsa szerep nagyon nem tetszik neki.

Ez fokozottan így van, amikor Vitézynek olyan ötletei támadnak, amelyek kivívhatják az autósok ellenszenvét, és ezzel megtorpedózhatják a főpolgármester népszerűségét is. Tarlós ilyenkor – ahogy az egyik párt fővárosi frakcióvezetője fogalmazott – "igyekszik elhatárolódni az egész virtcsafttól". "Amikor úgy érzi, hogy a választókat idegesíti egy BKK-terv, akkor szoktak kirobbanni belőle az ilyen 20 pontos listák" – mondta egy másik párt politikusa.

Szintén több forrásunk említette, hogy Tarlós és Vitézy között kibékíthetetlen világnézeti ellentét van, ami szintén nem segíti kettejük összedolgozását. Egy beszélgetőpartnerünk azt mondta, Tarlós számára tavaly nyáron vált világossá, hogy különbözőképpen gondolkodnak, és azóta elárulva érzi magát.

Budapest nem nyugati nagyváros

Ugyanezt a tavaly nyári dátumot jelölte meg egy másik képviselő is, de ő mással magyarázta a kapcsolat elmérgesedését. Szerinte ekkor derült ki Tarlósnak, hogy Vitézy ötletei, a nyugati nagyvárosokban szerzett tapasztalatai egyszerűen nem átültethetők Budapestre, mert a tömegközlekedés nem olyan fejlett, mint ahonnan a példákat vette a BKK-vezér.

"Pedig szakmailag jó, de ilyen fiatalon nem érett arra, hogy átlássa, mivel lehet próbálkozni, és mivel nem. Ez olyan, mintha kezdő mérnökként meg kellene csinálni egy völgyhidat. Benne van a hibázás lehetősége" – mondta. Egy harmadik forrásunk szerint valahol félúton van az igazság, "nyilván ezek mindegyike közrejátszik a feszültségben, de egyiket sem gondolnám kizárólagosnak".

Ez a tavaly nyáron kirobbant harc aztán több, különböző pártokban ülő politikus szerint is oda vezetett, hogy bő egy évvel ezelőtt Tarlósban felmerült: Vitézyt vezérigazgató-helyettessé fokozza le, és Szarvas Ferenc egykori MÁV-vezért ülteti a helyére. Ez végül a Vitézy-párti fideszes képviselőkön, például a BKK-vezér köreihez tartozónak mondott György Istvánon és Németh Zoltánon elakadt egy verzió szerint, bár Tarlós akkor az egészet valótlanságnak nevezte. Akkortájt derült ki az is, hogy az önkormányzat belső ellenőrei átvilágították a BKK-t, és szabálytalanságokat találtak. Egy forrásunk szerint az időzítés olyan szempontból sem volt véletlen, hogy Rogán Antal tavaly június elején távozott a közgyűlésből, "amíg ő ott volt, csend volt, vele nem mert Tarlós ujjat húzni". Októberben újabb kemény hangú levél került nyilvánosságra, a főpolgármester akkor a busztender miatt teremtette le Vitézyt.

Próbált súgni Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A pulpitus mellől a sokadik sorba

A közgyűlésben ezek a viharok aztán elcsitultak, azóta minden beszélgetőpartnerünk elmondása szerint fegyelmezetten teszik a dolgukat mindketten. Avatatlan szem észre sem venné az üléseken, hogy kettejük kapcsolata nem felhőtlen, pedig Vitézy rendszerint részt vesz az üléseken, szakmai kérdésekben fel is szólal. Igaz, a széke a főpolgármesteri pódium mellől elkerült a sokadik sorba, és a főpolgármester az üléseken többször is cinikusan odaszúrt neki – mondta több forrásunk is, de azt is hozzátették, hogy Tarlós modorából és általános megnyilvánulásainak sorából ez nem lóg ki, Vitézy sem kap több és élesebb kritikát, mint bárki más. Tarlóstól például teljesen megszokottak az olyan kiszólások, amelyek egy késést tesznek szóvá gúnyosan, márpedig két beszélgetőtársunk is ilyet említett Vitézyvel kapcsolatban.

Tarlós a fővárosi politikusok elmondása szerint egykedvűen fogadja Vitézy beszámolóit az üléseken, nem kérdezgeti, nem próbálja nyilvánosan sarokba szorítani. A folyosón ugyanakkor egy képviselő szerint már elhangzott Tarlós szájából félig humorosan a BKK-vezérre utalva, hogy "megkaptam ezt a hendikepet, úgyhogy tolhatom magam előtt".

Szakmai kérdésekben a BKK ellenében másra nem nagyon támaszkodhat Tarlós, mint ellenzékiekre, legalábbis egy fővárosi közlekedéssel foglalkozó szakértői forrásunk szerint. "Nincs senki a környezetében, aki tisztában van a mai városi közlekedési trendekkel" – mondta. Szerinte „önjelölt prófétákkal” van körülvéve, „megveszekedett autósokkal, akik soha nem szállnak fel egyetlen BKV-járműre sem”. Szakmai berkekben például úgy vélik, hogy a húszpontos levél szinte minden egyes pontjához lehetne egy-egy nevet rendelni a szűk környezetéből, akik arra járnak autóval. „Érdekes módon Tarlósnak Soroksár és Újpalota felől sosincs problémája a lámpákkal" – ironizált közlekedési szakértő forrásunk.

A főpolgármester vélt vagy valós politikai lavírozásairól beszélve több képviselő is azt mondta, hogy az ellenzéki képviselőkkel, főleg a jobbikosokkal látványosan jóban van Tarlós, ami akár a szavazásokon, akár a lobbiharcokban, de még egy esetleges elvesztett választás után is jól jöhet neki a Fidesz ellen. Nem csoda, hogy a Fidesz igyekszik összezárni az ügyben, illetve elbagatellizálni a kérdést. Volt olyan képviselő, aki a témát meghallva annyit mondott: "na, erről hadd ne beszéljek", másvalaki azt mondta, nem lát bele a dolgokba, de szerinte egyszerű technokrata vita folyik, amelyben Vitézy a tömegközlekedés pártján áll, Tarlósnak viszont az autósokra is gondolnia kell. Volt olyan fideszes fővárosi politikus is, akit megkerestünk, és meggyőződéssel igyekezett állítani, hogy szerinte nincs is ellentét Tarlós és Vitézy között, azzal hárította el kérdéseinket, hogy "ez nem ügy, kéthavonta kábé öt percre jut eszembe ez".