Kocsis Máté tovább üti a tűcserés alapítványt

Vágólapra másolva!
Az együttműködés felmondása után a drogfórumból is kitenné a Kék Pontot.
Vágólapra másolva!

A józsefvárosi képviselő-testület november 20-án hozott egy határozatot, amelyben azt javasolják, hogy zárják ki a Kék Pont Alapítványt a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumból - írta a Drogriporter.hu.

Az önkormányzat szeptemberben mondta fel a Kék Ponttal kötött együttműködési szerződést arra hivatkozva, hogy a tűcsereprogram felelős a kerületben eldobált fecskendők számának növekedéséért. A tűcsereprogram célja az, hogy megelőzze a járványt a droghasználók körében.

Az egyeztető fórumot a 2000-es drogstratégia hozta létre azzal a céllal, hogy a drogpolitikát összehangolja az állam és a civilek között. A Drogriporter.hu szerint a józsefvárosi fórum tagjainak többsége állami szereplő, ezért valószínű, hogy teljesítik a kerület kérését.