Kétmilliárdos spanyol jelzálog van a pécsi Magasházon

Vágólapra másolva!
Az épületet így is, úgy is lebontják. A város biztos nem vállalja át a tartozást.
Vágólapra másolva!

A pécsi Magasházat birtokló La Torre Kft-nek nem csak 180 millió forintos adóssága van, hanem 2,2 milliárdos jelzálog is be van jegyezve az épületre - írta a Bama.hu. A lap szerint mindez nem érinti a bontást, mert a kormány minden kormányhatározatról értesítette a jelzálog tulajdonosát, egy spanyol bankot, akik nem reagáltak a megkeresésekre.

A La Torre Kft. korábban ingyen felajánlotta az épületet a város önkormányzatának, Páva Zsolt akkor azt mondta, hogy nem tudnak mit kezdeni ezzel a megkereséssel, ugyanis a város nem tudja átvállalni a több százmilliós tartozást.

A pécsi Magasházat 1974-ben húzták fel úgynevezett IMS-szerkezettel, de a vasból készült feszítőhuzalokon 1983-ban korrózió jeleit tapasztalták a szakemberek. A tartószerkezet olyannyira meggyengült, hogy végül 1989-ben elrendelték az épület kiürítését.

A házat a kétezres évek elején felújították, az akkori szocialista városvezetés csaknem 300 milliót költött a szerkezeti rekonstrukcióra úgy, hogy már akkor bevallottan nem volt végleges elképzelés az épület későbbi sorsáról. Bár a tervek között volt kollégium, irodaház kialakítása és lakáscélú hasznosítás is, végül mindegyiket elvetették.