Hadházy Ákos az LMP-vel folytatja

Vágólapra másolva!
Hadházy nyáron a trafikbotrány miatt lépett ki a Fideszből.
Vágólapra másolva!

Az LMP-vel folytatja a politizálást a Fideszből nyáron kilépett Hadházy Ákos - jelentette be Keresztes László Lóránt, az LMP pártigazgatója szombaton. A korábban fideszes önkormányzati képviselő ugyanakkor nem lépett be az ellenzéki pártba..

Hadházy Ákos szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő volt, neve azután lett országosan ismert, hogy egy interjúban nyíltan vállalta: a tolnai megyeszékhelyen Horváth István polgármester és országgyűlési képviselő a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy politikai szempontból véleményezzék az indulókat. Hadházy nyítlan kritizálta a trafikpályázatokat és pártját, majd kilépett a Fideszből.

Keresztes László Lóránt azt mondta, Hadházy Ákos példamutató kiállással rántotta le a leplet a "trafikbotrányról". Hadházy Ákos és az LMP céljai közösek, és ezek elérése érdekében ajánlottak neki "szövetséget".

Hadházy Ákos a sajtótájékoztatón arról beszélt, ő arra mutatott rá, hogy egyelőre ebben az országban mindent meg lehet tenni. Számára - mondta - az LMP egyik legnagyobb értéke, hogy nem indulatok alapján akar politizálni, hanem "érvekkel próbál operálni".

Schiffer András, az LMP társelnöke megtisztelőnek nevezte, hogy Hadházy Ákos "odaáll az LMP mellé". Közlése szerint Hadházy Ákos az LMP-ben lát garanciát arra, hogy 2014 után fennmaradjon a remény Magyarország számára, hogy az "oligarchapártok" nélkül lehet kormányozni.

Hadházy Ákos nem lépett be a pártba, azt mondta, a legtöbb, amit tehet, hogy felhívja az emberek figyelmét az LMP-re. "Beszélni fogunk esetleg egy szorosabb együttműködésről is" - fogalmazott.