Elkapták az alvó kamionsofőrök rémeit

Vágólapra másolva!
Kifigyelték, mikor alszik el a kamion- vagy teherautó-sofőr, és a jármű tankjából kiszivattyúzták a gázolajat, alkalmanként akár 5-600 litert is - ez volt annak a háromfős bandának a technikája, aki sok százszor játszotta el ezt autópálya-pihenőknél. A lopott gázolajat aztán jóval a legális piaci ár alatt eladták, de így is nagyon megszedték magukat.
Vágólapra másolva!

A magyarországi autópályák mentén tevékenykedő, gázolajlopásokra szakosodott háromtagú bandát értek tetten a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Készenléti Rendőrség speciális egységeinek közreműködésével.

Tavasz óta több, üzemanyaglopásról szóló bejelentést is kaptak magyar, szlovák, ukrán és román kamionsofőröktől az M3-as autópálya által érintett Heves megyei települések rendőrkapitányságai. Akkor még nem tudták elkapni a tetteseket.

Egy idő után azonban képbe került egy háromtagú budapesti társaság. Éveken keresztül azt csinálták, hogy éjszakánként a fővárostól 100-150 kilométerre levő autópálya-pihenőknél gázolajat loptak teherautókból, kamionokból, sok száz alkalommal.

A technika az volt, hogy egyikük személyautójával néhány száz méterrel a kiszemelt helyszín előtt megállt, és figyelte a gépjárműforgalmat. Eközben a banda többi tagja speciálisan erre a célra átalakított kis tehergépkocsijával leparkolt a kiszemelt kamion mellett - melynek sofőrje általában a fülkében aludt -, majd szivattyúk és csövek segítségével átfejtette a járműben elrejtve kialakított csaknem ezerliteres tartályba az üzemanyagot, alkalmanként akár 500-600 litert is. A csendes szivattyú percenként 50 litert pumpált át, így alkalmanként alig negyedóra alatt, feltűnés nélkül végeztek a lopással.

A nyomozók pár napja hajnalban egy dunaújvárosi ipartelepen érték tetten a bandát. A vizsgálat során kiderült, hogy egy szigetszentmiklósi telephelyen tárolták a lopott üzemanyagot, amelyet magánszemélyeknek és kisebb árufuvarozó vállalkozásoknak értékesítették, literenként 300 forintért. (A gázolajat üzemanyagkutaknál literenként 420-440 forintért lehet megvenni.)

A társaság telephelyén és a gyanúsítottak lakásaiban megtartott házkutatás során több, az üzemanyag tárolására használt tartályt, szivattyúkat, valamint - a bűncselekményekkel okozott kár megtérüléséért - a speciálisan átalakított tehergépjárművön túl két nagy értékű személygépkocsit is lefoglaltak a rendőrök.

Egyelőre 19 bűncselekménnyel gyanúsítják a Pest, Heves, Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyében garázdálkodó bandát.