A kormány ellen mentek óvodaügyben a fideszes képviselők

Vágólapra másolva!
A parlament oktatási bizottsága megszavazta azt a módosító javaslatot, amely szerint az eredetileg tervezett 2014. szeptemberi bevezetés helyett csak 2015-től jönne a hároméves kortól kötelező óvoda, közölte Osztolykán Ágnes LMP-s alelnök.
Vágólapra másolva!

A hároméves kortól kötelező óvoda bevezetésének halasztását kezdeményezte Riz Levente fideszes képviselő, XVII. kerületi polgármester egy beadványában, amelyet ma az oktatási bizottság meg is szavazott, közölte Osztolykán Ágnes LMP-s politikus, a bizottság alelnöke. A javaslat 2014 szeptembere helyett 2015 szeptemberére halasztaná a változást, az indoklás szerint meg kell teremteni a változások teljes körű infrastrukturális hátterét. Ez lényegében azt jelenti, hogy óvodákat kell bővíteni, építeni, hogy legyen elég férőhely, mire bevezetik a szabályt.

Osztolykán az Origónak azt mondta, hogy Riz javaslatát eredetileg a költségvetési bizottság tárgyalta, de az továbbutalta az oktatási bizottságnak. Ez utóbbi pedig annak ellenére szavazta meg, hogy az ülésen az NGM és a kormány álláspontja az volt, hogy ne csúsztassák el a bevezetést, tette hozzá az LMP-s politikus, aki emlékeztetett arra, hogy "az Országgyűlés nyár elején 100 százalékos támogatással fogadta el az LMP javaslatát, így a családi napközikben is lehetővé válik a kötelező óvoda teljesítése".

Pánczél Károly fideszes képviselő ugyanakkor azt nyilatkozta az Origónak, hogy az ülésen az NGM szakértője azt mondta, hogy a módosítást tárcaszinten támogatják, de jelezték, hogy a kormány még nem tárgyalta a javaslatot. Korábban, 2011-ben a köznevelési törvény vitájánál a kormány a 2014-es bevezetést támogatta.

Pánczél Károly azt mondta, a fideszes képviselők azért szavaztak most így, mert a jövő évi bevezetésnek hiányoznak a "tárgyi, technikai feltételei". Mint mondta, országos szinten összességében van annyi óvodai férőhely, amennyi kell, de ennek a területi megoszlása már nem megfelelő, a fővárosban, az agglomerációban és a megyeszékhelyen kevés a hely az ottani gyerekekre, míg másutt esetleg több a hely, mint az óvodás. Szavai szerint a bizottságban a polgármesterként, alpolgármesterként, önkormányzati testületi tagként is dolgozó politikusok "jelezték a való élet problémáit".

A képviselő beszámolt arról is, hogy lenne forrás a jövő évi költségvetésben a férőhelybővítésre, de mint mondta, a következő uniós költségvetési ciklust érdemes lenne megvárni, így a pályázatokkal, tervezéssel, engedélyeztetéssel együtt a 2015-ös határidő látszik reálisnak.

Pánczél Károly azt mondta, a javaslatot egy tartózkodás mellett minden képviselő megszavazta a bizottságban. Ahhoz, hogy a hároméves kortól kötelező óvodáztatást valóban eltolják egy évvel, a parlamentnek is meg kell szavaznia a módosítást.