A CBA békemenetre szólította dolgozóit

Vágólapra másolva!
A CBA levélben hívta meg az október 23-i békemenetre a lánchoz tartozó boltok vezetőit és dolgozóit. Az egyik tulajdonos meg is köszönte a levelet közlő lapnak, hogy segítenek a gondolatai terjesztésében.
Vágólapra másolva!

Baldauf László és Lázár Vilmos, a CBA üzletlánc két tulajdonosa korábban levelet írt a lánchoz tartozó boltok vezetőinek, hogy ők és a boltok dolgozói elmenjenek az október 23-i békemenetre - írta a Népszava.

"Akik a hazánk további megerősödését, a kiegyensúlyozott és szisztematikus fejlődését tartják fontosnak, mindazoktól kérjük, hogy jöjjenek el és együtt vegyünk részt a békemeneten, majd hallgassuk meg Miniszterelnökünk ünnepi beszédét" - szólt a meghívó.

A levél szerint a boltvezetőket arra kérték, hogy az áruházi személyzet valamennyi tagjának adják tovább a levél tartalmát, így például azt, hogy "fontos, hogy mi mindnyájan, a nemzeti érzelmű igazi hazafiak támogassuk a legnagyobb formátumú magyar politikusunkat, nemzetünk miniszterelnökét, Orbán Viktort".

"Csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedéseit, akik lépten-nyomon elárulják hazánkat, külföldi multiérdekeket szolgálnak ki, mindezt úgy, hogy a magyar emberek boldogulását, fejlődését is beáldozzák" - olvasható a levélben.

Baldauf László a lap megkeresésére elismerte, hogy valóban létezett ilyen levél. Ezt az Origónak is megerősítette a CBA. Baldauf a Népszava szerkesztőségének írt levelében megköszönte, hogy a gondolatai a széles közvélemény számára is megismerhetővé váltak, és jelezte, hogy a továbbiakban is számít arra, hogy a "CBA nagy családjához" intézett közlemények célba juttatásában a lap is segédkezik.