Zagyva Gyula távozik a politikából

Vágólapra másolva!
Sem egyéniben, sem listán nem indul jövőre a választásokon Zagyva György Gyula jobbikos képviselő - tudta meg az Origo. A képviselő maga döntött a visszavonulásról, de úgy tudjuk, a pártvezetés is megkérte, hogy botrányaival ne terhelje tovább a Jobbikot.
Vágólapra másolva!

Zagyva György Gyula maga döntött arról, hogy kiszáll a politikából, és 2014 után már nem lesz képviselő, nem indul sem egyéniben, sem listán jövőre. Az Origónak két elnökségi tag is azt mondta, hogy Zagyva maga döntött arról, hogy befejezi, és ez találkozott a pártvezetés elképzeléseivel.

A pártvezetésből ugyanis többen jelezték neki, hogy a sorozatos botrányai miatt valószínűleg nem kerülne befutó helyre a párt országos listáján. Vona Gábor pártelnök ugyanis úgy látja, hogy "Zagyvát nehezen lehet kezelni", és árthat a pártnak, ha a kampányban a média folyamatosan a botrányaival foglalkozik. A jobbikosok olyan esetekre utaltak, mint például a Magyar Szigeten 2010-ben történt incidens, amely után zaklatással és fenyegetéssel vádolta meg az ügyészség, és el is ítélte a bíróság, vagy a Sziget bejáratánál tartott 2011-es sajtótájékoztató, amikor őrizetbe vette a rendőrség.

Zagyva Gyula a parlamentben. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A Jobbik ugyanakkor továbbra is együttműködik majd a kampányban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, amelynek Zagyva a tiszteletbeli elnöke, és a visszavonuló képviselő is megígérte, hogy a háttérből, immár nem jelöltként, segíteni fogja a pártot.

Megkérdeztük Zagyva Gyulát, miért döntött a visszavonulás mellett, de a képviselő csak annyit mondott, hogy "egyelőre nem időszerű erről nyilatkozni".