Gyurcsány külön indul a választásokon

Vágólapra másolva!
Nem tudott megállapodni az MSZP és a Demokratikus Koalíció kedden, ezért a DK jövőre egyedül indul a választásokon. Gyurcsány Ferenc pártelnök azt mondta, úgy érezte, hogy az MSZP nem is akar megállapodni velük, mert olyan ajánlatot tett, amelyet a pártja nem tud elfogadni. Gyurcsány ettől függetlenül 2014 elején újra tárgyalna az összefogásról.
Vágólapra másolva!

"Ha ezt elfogadjuk, az a Demokratikus Koalíció halála" - indokolta az Origónak Gyurcsány Ferenc, miért nem tudott megállapodni kedden az MSZP-vel. A DK-sok félórát tárgyaltak az MSZP vezetőivel az összefogásról, de a DK elutasította a szocialisták ajánlatát.

Az MSZP csak úgy lett volna hajlandó együttműködési megállapodást kötni, ha a DK megígéri, hogy a kampányban nem hangoztatja, hogy tiltakozik a kettős állampolgárság és a határon túliak szavazati joga ellen, illetve hogy új alaptörvényt akar. Az MSZP egyéniben négy olyan körzetet adott volna át, amelyek erősen jobboldaliak, tehát nehezen nyerhetők meg, a listán pedig az első ötven helyből kettőt adott volna át a DK-nak. A DK azt szerette volna, ha a közvélemény-kutatások szerint arányosan részesül a helyekből: vagyis 9 egyéni jelöltséget szerette volna, és minden nyolcadik listás helyet.

A tárgyaláson az MSZP-sek azt is jelezték Gyurcsány szerint, hogy négy DK-s politikussal van bajuk: Gyurcsány Ferenccel, Molnár Csabával, Vadai Ágnessel és Varju Lászlóval. Gyurcsány azt mondta, hogy nem fogadhatták el, hogy a párt legismertebb politikusai ne vegyenek részt a kampányban, és nem indulnak a választásokon. Egy MSZP-stől viszont úgy tudjuk, hogy a szocialisták csak Gyurcsány jelölése ellen tiltakoztak, a másik három politikus esetében pedig jelezték, hogy "tüskéket hagytak a helyi szocialistákban", amikor kiléptek az MSZP-ből. Ezért az egyéni indulásukat a szocialisták nem támogatják, de a listára rákerülhetnének.

Gyurcsány azért optimista

Gyurcsány azt mondta, hogy az ajánlat alapján úgy érzi, "mintha nem akart volna megállapodni az MSZP". Az ajánlatot ugyanis a DK nem fogadhatta el, mert "az a halálhoz vezető első és utolsó lépés". Gyurcsány azonban nem zárta ki, hogy jövőre év elején újra leülnek tárgyalni az MSZP-vel az egyéni helyekről. MSZP-s vezetők korábban azt mondták az Origónak, hogy azért vannak kínos helyzetben, mert összefognának a DK-val, de nem akarják Gyurcsányt a listára engedni.

Gyurcsány azt mondta, hogy a szakítás azt jelenti, hogy a 106 egyéni választókerületben jelöltet állít a DK. Nyolcvan jelölt már megvan, a maradék 26-ot a következő hetekben választják ki. A párt esélyeiről pedig azt mondta a miniszterelnök, biztos abban, hogy a DK bejut a parlamentbe. "Aki látott már engem kampányolni, biztos lehet abban, hogy stabilan öt százalék fölött leszünk."

A helyi konfliktusokra emlékeztet az MSZP

Az egyeztetés után az MSZP közölte, hogy a párt a mohácsi, a marcali és a keszthelyi körzetet adta volna át a DK-nak, valamint a Gyurcsány-párt állíthatott volna jelöltet Budapest XII. kerületében (ezt a körzetet korábban az Együtt-PM kapta meg, de kész volt lemondani róla). Az MSZP a lista első tíz helyének egyikén indított volna DK-s politikust, valamint még egyet a 11. és a 30. hely között.

Ugyanakkor a szocialisták mind a listás, mind az egyéni jelöltek személyéről előzetes egyeztetést tartottak volna szükségesnek, "figyelemmel az Orbán-rendszer leváltásához szükséges szavazatmaximalizálásra, valamint arra a tényre, hogy a Demokratikus Koalíció politikusai 2011-ben távozásukkal az MSZP több helyi és megyei szervezetében máig ható konfliktust okoztak" - olvasható a közleményben.