Visszaszólt a minisztériumnak, mennie kellett a főigazgatónak

Vágólapra másolva!
Nem volt szó sem ideológiai ellentétekről, sem személyes súrlódásokról, egyszerűen annyi történt, hogy a könyvtár egyre kevesebb állami pénzt kapott. Amikor pedig a legutóbbi zároláskor jelezték, hogy baj van, a kormány annyit mondott: ha valaki nem tud gazdálkodni, annak következményei lesznek. Ezt mondta az Origónak a leváltásának körülményeiről Sajó Andrea, az Országos Széchényi Könyvtár leváltott főigazgatója.
Vágólapra másolva!

"Körülbelül két hete jött egy 26,8 milliós zárolás, az volt az utolsó csepp a pohárban. Írtam a minisztériumnak, hogy ezt már nem tudjuk elviselni. Akkor a tárca megdöbbent, és azt válaszolták, hogy ha ez így van, mármint, hogy egy intézmény irányítója nem tud gazdálkodni, akkor annak következményei lesznek." Sajó Andrea, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) leváltott igazgatója az Origónak mondta ezt az utolsó igazgatói munkanapján arról, hogy szerinte mi vezethetett a fenntartó döntéséhez.

Sajó azt mondja, a 2010-es 2 milliárdos támogatás idénre 1,4 milliárdra csökkent. Ez a pénz, azzal együtt, hogy a dolgozók húsz százalékát kellett elbocsátaniuk időközben, csak arra elég szerinte, hogy túléljenek. "A személyi juttatás, vagyis a fizetések, pont ennyi. Azt kifizetve minden másra saját bevételeket kell szereznünk" - magyarázta a főigazgató. Mindeközben állítása szerint erőn felül teljesített a könyvtár, az évi 50 ezer rekord helyett ma már évi 180 ezer rekordot visznek be az adatbázisba. Ugyanakkor nem tudják felújítani az elavult gépészetet, eszközöket, a fenntartásuk így egyre drágább, és nem tudnak fontos dokumentumokat vásárolni. Nem tudnak beruházni, pályázatokhoz önerőt összeszedni. Erre jött rá még az említett csaknem 30 milliós elvonás, ami miatt elszakadt a cérna.

"Azért furcsa ez az egész, mert a tárcától kapunk értékeléseket, mi eddig két kiválót és egy jót kaptunk. Soha, senki nem jelezte, hogy gondja lenne velem vagy a munkámmal. Az sem igaz, hogy én elfogadtam az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) indoklását, ők ugyanis nem mondtak semmit. Írtam nekik, hogy ezzel mi van, öt munkanapjuk van az írásbeli indoklásra, ami csütörtökön jár majd le" - mondta a volt főigazgató.

Kérdésünkre, hogy milyen viszonyban van a megbízott utódjával, Szemerei Péterrel, Sajó azt mondta, direkt ő vitte korábban Szemereit az OSZK-ba, hátha tud szerezni plusz forrásokat. "Ő korábban másutt is ilyesmivel foglalkozott, ráadásul Fidesz-alapító, úgy gondoltam, segíthet olyan pályázatokat, együttműködéseket tető alá hozni, amire kapcsolati tőke nélkül nem lenne esélyünk. Sajnos ez nem váltotta be a reményeket."

Sajó azt mondja, minden jót kíván az utódjának, bárki is legyen az. "Ha ez a személycsere kellett ahhoz, hogy az OSZK több pénzből tudjon működni, akkor szívesen állok félre az intézmény érdekében" - zárta a beszélgetést.