Vágólapra másolva!
Bár a Hitler 1914 szignó hamis volt, bűncselekmény nem történt: a tavaly nyáron lefoglalt tájkép vásárlója ugyanis tudta, hogy nem eredeti alkotást vásárol.
Vágólapra másolva!

A szakértő szerint nem volt eredeti az a Hitler 1914 szignóval ellátott tájkép, amit a rendőrök tavaly júniusban foglaltak le Szegeden – írja a Délmagyar.hu. A nyomozást bűncselekmény hiányában zárta le, mert a tanúmeghallgatások során a Hitler-kép potenciális vevője úgy nyilatkozott, tudta, hogy nem eredeti Hitlert vásárol. Csalást csak az követ el, aki hamis képet eredetiként ad el – egy reprodukció értékesítése nem bűncselekmény.

A rendőröknek információjuk volt arról, hogy a budapesti Táltos utcában, egy szakértő irodájában akár bűncselekményből származható festmények cserélnek gazdát. A rajtaütés és az adatgyűjtés egy szegedi magánházhoz vezette a rendőröket, ahol a Hitler-képet találták. Több embert hallgattak meg tanúként, vizsgálták az ellopott műtárgyak adatbázisát, valamint szakértőket kértek fel a mű eredetiségének megállapítására.

A lap idézi Nátyi Róbert művészettörténészt, aki szerint a festményhamisítás Magyarországon iparággá vált, és főként a 20. századi magyar festők műveit hamisítják. A hamisítási piac a válság ideje alatt sem állt le. A szakértő szerint általában úgy készülnek a hamisítások, hogy az eredeti alkotó néhány motívumát használják fel, és alkotnak belőle egy új képet. Festményhamisítás miatti rendőrségi ügy azonban nagyon kevés lesz: a bizonyítás rendkívül bonyolult, a pórul járt vevők nem vállalják a hosszú bírósági procedúrát.