Halott kisgyereket találtak a budai rakparton

halott gyerek a duna parton
Vágólapra másolva!
Az egyéves kisfiú holttestét a budai alsó rakpart Margitszigettel párhuzamos részén fedezték fel pénteken késő délután.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása szerint a III. kerületi kapitányságon pénteken délután egy nő bejelentette, hogy egyéves unokája eltűnt, ezután megkezdték a kisgyermek keresését.

Korábban az V. kerületben egy 35 éves nőt biztonsági intézkedés alá vontak, kiderült, hogy ő a gyermek anyja, és fiát a Duna-parton magára hagyta.

A kisgyerek holttesténél helyszínelő rendőrnő Fotó: Hajdú D. András - Origo

A rendőrök a gyermek holttestét találták meg a Duna-parton. Az ügy körülményeinek tisztázása folyamatban van, a gyermek halálának okát, időpontját igazságügyi orvos szakértő bevonásával boncolás tisztázza majd. A rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást.