Eltűnt az Andokban, négy hónap múlva találtak rá

Vágólapra másolva!
Egy 58 éves férfi májusban át akart kelni az Andokon, de lerobbant a motorja. Négy hónapot élt a hófödte hegyen, óriási szerencsének köszönheti, hogy túlélte.
Vágólapra másolva!

Élve találták meg azt a férfit, aki májusban tűnt el, amikor Chiléből Argentínába akart motorozni az Andokon keresztül, jelentették be helyi hatóságok. Az 58 éves Raul Fernando Gomez Circunegui motorja elromlott, ő pedig eltűnt a hóviharokban. Az esetről a BBC számolt be.

Most egy hegyi menedékházban találtak rá 2800 méter magasan Argentínában. Gomez a menedékházban talált maradékokat ette meg, valamint minden mást, amit meg tudott fogni, beleértve a patkányokat is.

Lesoványodva és kiszáradva vitték kórházba, de várhatóan teljesen felépül majd. A hatóságok közlése szerint akkor bukkantak rá a férfira, amikor a menedékházat helikopterrel közelítették meg, hogy regisztrálják a rekordnagyságű hószintet. A legyengült Gomez ekkor nyitotta ki a ház ajtaját, hogy felhívja magára a legénység figyelmét.

Az az igazság, hogy ez egy csoda. Még mindig nem hisszük el, mondta Jose Luis Gioja, San Juan kormányzója a helyi újságnak. "Megkérdeztem tőle: hívő vagy? Azt mondta, nem, de most már igen", idézi a politikust a lap.

Az eltűnt férfi 20 kilót fogyott. Az őt megvizsgáló orvos az uruguayi El Pais lapnak nyilatkozva azt mondta, meglepte őt a féfri alkalmazkodóképessége. "Magas vérnyomása van, dohányzott, és rosszul táplálkozott. De pár napon belül jól lesz, és elengedhetjük" - közölte.

Az Andokban 1972-ben az uruguayi rögbicsapatnak lezuhant a repülőgépe, a csapat 72 napig próbált túlélni a hegyekben, akár úgy is, hogy a szerencsétlenség áldozatainak húsát ették meg. Akkor 45-ből tizenhatan élték túl úgy, hogy két ember elindult lakott területet keresni, amit 10 nap múlva el is értek.