A sógoráék megverték és a sínekre fektették

Vágólapra másolva!
Megverték, majd a vasúti sínekre fektették azt a 64 éves nagyvenyimi férfit, akit vonat gázolt el néhány hete. Az áldozat sógora, annak fia és egy ismerőse voltak a gyilkosok a gyanú szerint.
Vágólapra másolva!

A rendőrség elfogta azt a három férfit, akik azzal gyanúsíthatók, hogy közük van a július 28-ai halálos vonatgázoláshoz, amelyben egy síneken fekvő 64 éves nagyvenyimi férfi meghalt.

A rendőrök kiderítették, hogy az idős férfit, sógora, annak fia, valamint egyik ismerősük bántalmazta egyikük nagyvenyimi udvarán, majd a sértettet egy kerékpárral eltolták a helyi vasútállomáshoz, ahol a sínekre fektették és magára hagyták.

Az adatgyűjtés és tanúkutatás során kiderült, hogy az áldozat sógoránál lakott és az albérleti díj miatt többször volt közöttük nézeteltérés. Emiatt a férfi, valamint fiai is többször bántalmazták az idős rokont.

A három elkövetőt szeptember 6-án fogták el. A nagyvenyimi, 59 éves Cs. Géza Györgyöt, 19 éves Cs. Norbertet és az 58 éves S. Sándor Antalt nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Őrizetbe vették őket és indítványozták az előzetes letartóztatásukat.

A rendőrség feltette a honlapjára az egyik elkövető elfogásáról, valamint a másik elkövető helyszíni kihallgatásáról készített videofelvételt, amin az látható, ahogy megmutatják, hogy tették a sínekre az áldozatot.