210 millió forintot kap a Pető Intézet

Vágólapra másolva!
A vártnál többet, a dupláját kapja meg kiegészítő támogatásként a Pető Intézet a kormánytól. Munkacsoportot is létrehoznak, ami az intézmény és a kormány közötti együttműködést koordinálja.
Vágólapra másolva!

Az eredetileg tervezett 105 millió forint helyett a dupláját, 210 millió forint kiegészítő támogatást ad a kormány a Pető Intézetnek – jelentette be Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján, amelyet az intézmény rektorával folytatott tárgyalásokat követően tartott. A szerződést ugyan még nem kötötték meg, de így állapodtak meg az intézmény igazgatójáva - mondta. A kiegészítő támogatásról szóló szerződést egy évre fogják megkötni. Balog Zoltán azt mondta, hogy ezt a szerződést ugyan köthetnénk hosszabb időre is, de előbb megvárják, hogy az elkövetkezendő egy évben, hogyan tudnak együttműködni.

Felállítottak egy munkacsoportot is, ami az intézménnyel kapcsolatos napi gondok megoldásával foglalkozik, a fenntartó és az intézmény közötti kompetenciákat próbálja rendezni, valamint az egyéb problémákat igyekszik kezelni, amelyekre nem tért ki Balog Zoltán.

Schaffhauser Franz rektor annyit mondott, hogy a mai napon valóban konstruktív megbeszélést folytatott a minisztériummal és biztos abban, hogy a Pető-módszernek szárnyaló jövője lesz.

Hétfőn a parlament leszavazta Szabó Tímea (Együtt-PM) független országgyűlési képviselő javaslatát, amely a Nemzetközi Pető Intézet számára csoportosított volna át 500 millió forintot az országvédelmi alapból.

A Pető Intézet anyagi helyzetéről és az állami támogatás körül kialakult helyzetről itt olvashat bővebben.