Vágólapra másolva!
Szerdán a fél országban véget ért az analóg műsorszórás, sok lakásban elsötétedett a tévé. A kiskunsági tanyavilágban jártunk utána, mit hozott a digitális korszak.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délben idősekből álló társaság italozik a Csongrád megyei Csengele egyik kocsmájában. Csendben beszélgetnek, de amikor meghallják, hogy a digitális átállásról kérdezzük a csapost, egy emberként kiáltanak fel büszkén: ők erre már jó előre felkészültek. Van, akinek évek óta kábeltévéje van, mások megvásárolták és beüzemelték az új adás vételéhez szükséges dekódert, a set-top-boxot, egy öreg tévészerelő pedig még a szomszéd néninek is megmutatta, hogyan kell használni a digitális technológiát.

Szerda délután ugyanis a fél országban lekapcsolták az analóg műsorszórást, mert Magyarország októberig átáll a digitális televíziózásra. Ennek előnye, hogy rengeteg eddig használt frekvencia válik szabaddá, és több csatornát lehet fogni ingyenesen, jobb képminőségben. Hátránya, hogy azokban a házakban, ahol eddig analóg módon fogták az adást (ami csupán három csatornát, az M1-et, az RTL Klubot és a TV2-t jelentette), szerdán végleg elsötétül a képernyő. Az átálláshoz vagy elő kell fizetni a kábeltévére, vagy be kell szerezni új, a digitális adás vételére alkalmas antennát és a már említett dekódert (minderről bővebben itt olvashat).

Az Origo munkatársai a Kiskunságban jártak utána annak, mit hozott és mit vett el a digitális átállás. Hat házban jártunk, van, amelyikben éjfélig tartó tévénézéssel ünnepelték a jobb képminőséget, máshol dühösen vágták ki a kertbe a régi tévét, mert már nem jött be rajta a vízilabdameccs.

Inkább a szamarat nézem - Szarka Ferenc, Báder Miklósné

Báder Miklósné a szekrény mellől szokta nézni a tévét, amely csütörtökön már nem működött. Fotó: Hajdú D. András - Origo

"Tegnap nézem, látom, hogy semmi, na jól van" - mondta Szarka Ferenc, miközben bekapcsolta több tízéves televízióját, és megmutatta, hogy szerda óta csak az átállásról tájékoztató állókép látszik. Élettársával csak ritkán nézett tévét, legtöbbször a Híradó miatt kapcsolták be a készüléket, úgyhogy nem is bánják, hogy már nem tudják fogni az adást.

"Nem kell a tévé, inkább a szamarat nézem" - mondta Szarka. Szerinte az állatok gondozásának több értelme van, ráadásul a tévével folyton csak a baj volt. Nehéz volt bekapcsolni, csatornát váltani, és a kábel is gondot okozott. A kályha mellett vezették el, és egyszer, amikor befűtöttek, ki is gyulladt. A zsörtölődés után azonban megenyhült, mert "a mamának mégis kéne". Egyszer veszek majd, fogadkozott. De akkor olyat, amelyben minden lesz, set-top-box sem fog kelleni hozzá, olyan modern lesz.

Éjfélig gyönyörködtem benne - Pölös Józsefné

Pölös Józsefné a székében, ahonnan a tévét szokta nézni Fotó: Hajdú D. András - Origo

Pölös Józsefné csak a közelmúltban költözött be a tanyájáról a faluba, az átállásra azonban jól felkészült. "Már egy hónapja megvan a doboz" - mondta. A nyugdíjas nő gyakran nézi a tévét, fog egy széket, a készülék elé húzza, arra ül, hogy jobban lássa. A kedvenc csatornája az M1 és a Duna TV, a Kívánságkosár és a Nótacsokor című műsorokat szereti a vidámság miatt.

A szerelő a múlt vasárnap üzemelte be az antennát és a set-top-boxot. "Néztem is éjfélig, gyönyörködtem benne" - mesélte lelkesen Pölös néni, hozzátéve, valahogy jobb színe van a képnek, "újdonság ez nekem". Nem is sajnálta a pénzt a felszerelésre, pedig a nyugdíjából fizette. A kábeltévéjét is lemondta, nincs szüksége 17 csatornára, neki elég a hét is.

Úgy rávágtam, hogy széthasadt - Csányi István

Csányi István hiába várta az adást Fotó: Hajdú D. András - Origo

Csányi István egy kis kunyhóban él egyedül, Bács-Kiskun és Csongrád megye határán, az 5-ös út mellett. A nappalijában kopott világtérkép függ a falon, tűzhely áll a szoba közepén, a sarokba be vannak készítve a gallyak télire, az udvaron egy szétesett tévét látni a kutyaól mellett. "Dühös lettem, kihoztam, ledobtam, és rávágtam úgy, hogy széthasadt" - mondta. Csányi már hónapokkal ezelőtt készült az átállásra. A közeli Kistelken megvásárolta a set-top-boxot és az új antennát, "majdnem húszezer forintomba került".

Egy nappal az átállás előtt felszerelte őket, és megpróbálta beüzemelni az új szerkezetet. De nem működött. Két tévéje volt, az egyiken semmi sem jött be, a másikon csak az átállásról tájékoztató állókép. "Begerjedtem, épp aznap lett volna a női vízilabda, a kurva életbe... rádión hallgattam". Ekkor dobta ki a kisebb, régi tévét, az csatlakozó hiányában már úgysem jó semmire.

"Pedig vártam ezt az átállást, azt mondták, szebb lesz a kép, jobb a vétel" - mondta csalódottan. Csányi ráadásul gyakran tévézik, van, amikor hajnalban arra kel, hogy még mindig be van kapcsolva a készülék. A legjobban a sportközvetítéseket szereti. A fia Luxemburgban él, de most hazajött Szegedre, "megígérte, hogy átjön, és megcsinálja nekem, erre várok". Addig rádiót hallgat.

Ez az egyetlen szórakozásunk - Szabóné Katalin

Szabóné Katalin az ágyról szokta nézni kedvenc sorozatait Fotó: Hajdú D. András - Origo

"Azt hittem, később fog véget érni" - mondta csalódottan Szabóné Katalin, aki az átállás miatt lemaradt a szerda délutáni adásról. Ez szerencsére nem érintette kedvenc sorozatát, a Jóban Rosszbant, amelyet a nyári szünet miatt most amúgy sem adnak. Tudták, hogy le fog állni az adás, de nem vásárolták meg a kiegészítő készüléket, "drága az nekünk, ráadásul Szegedre kell menni érte".

"Pedig ez az egyetlen szórakozásunk" - mondta a nő. Ha épp nincs ballagás vagy más családi ünnepség, a férje futballközvetítéseket néz, ő pedig sorozatokat. A tévéjük nem mai darab, Katalin élénken emlékszik arra is, amikor a közeli falu kultúrházába jártak, mert csak ott tudtak tévézni, igaz, az még fiatalkorában volt. Most arra vár, hogy a fia átvezesse a szomszéd házából az adást, neki már régóta van kábeltévés előfizetése.

Nem hittem, hogy tényleg bevezetik - Rozália és Lívia

Rozália és kislánya a DVD-filmeket szereti, sokszor az ágyon fekve nézik a képernyőt Fotó: Hajdú D. András - Origo

"Olyan sokszor mondták már, nem hittem, hogy tényleg bevezetik a digitális tévézést" - mondja Rozália. A Bács-Kiskun megyei Kömpöcön élő fiatal anyuka ritkán tévézik, általában csak este, amikor a férjét várja haza a munkából. Világéletében analóg módon tévézett, csak három csatornát tudtak fogni, ráadásul az RTL Klub sokszor be se jött. "Csak a hülyeségek mennek benne" - mondta, igaz, az 1 perc és nyersz című nyereményműsort szeretik.

Szerda óta azonban hiába kapcsolnák be a tévét, ugyanis még nem szerezték be a set-top-boxot. "A férjem már érdeklődött, azt mondta, megkaphatjuk ingyen, támogatással" - mondta. Ez azonban még várat magára, ugyanis egyelőre a szüleihez van bejelentve, így előbb az átjelentkezést kell elintézniük, ami hónapokig is elhúzódhat, addig pedig nincs tévézés. Annyira nem is bánja, egyéves lányával, Líviával ugyanis szívesebben néznek filmeket DVD-n. "Az Aranyhaj a kedvence, ilyenkor elfekszünk az ágyon." Az új digitális tévét is leginkább azért várja, mert akkor már az M2-t is tudják majd fogni. "Ott mennek a mesék, nem? A gyerek örülni fog."

A tévé már kirepült - Horváth József

Horváth József a foteljéből nézi Fotó: Hajdú D. András - Origo

"Este hazajött az asszony, bekapcsolta, de már nem ment benne semmi" - mondta Horváth József, aki egy Balástya melletti tanyán él a családjával. Nekik több tévéjük is van, illetve már csak volt, a konyhában lévőt ugyanis kivitte a csűr mellé. "Kirepült" - mondta mosolyogva. A kis narancssárga készüléknek saját beépített antennája volt, csak az RTL klubot tudták fogni vele, meg néhány szerb tévécsatornát. Sütés-főzés közben szokták hallgatni, az átállás miatt viszont már semmire sem jó.

"Most majd egymást nézzük a konyhában, vagy veszünk egy rádiót" - mondta Horváth. Nagyon nem aggódik, a nappaliban ott áll a nagy tévé, amelyre már két éve van kábeltévés előfizetésük. A felesége szappanoperákat néz, ő pedig a Cool TV-t szereti, azon a szoba másik felében álló foteljából bármit megnéz, amit csak adnak.