Két napon belül újra tárgyalhatnak

Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt vezetésétől mandátumot kapott arra, hogy folytassa a tárgyalásokat Bajnai Gordonnal.
Vágólapra másolva!

A szocialista párt nem kommunikációs versenyt szeretne futni, hanem megoldást szeretne adni a problémára - mondta az ellenzéki tárgyalásokkal kapcsolatban Mesterházy Attila – írja az ATV televízió internetes oldala.

Mesterházy azt javasolja, hogy két napon belül üljenek le Bajnaival, hogy higgadtan folytassák, és minél gyorsabban befejezzék az egyeztetéseket.

Csak "összefogás jelölteket" tud támogatni és minden ezt eredményező forgatókönyvről tárgyalhat Bajnai Gordonnal, valamint azokkal a potenciális partnerekkel, akik ebben a szövetségkötésben releváns szereplők lehetnek.

Az MSZP október második felében kongresszust fog tartani – tette hozzá a pártelnök.