Nekihajtott az intézkedő rendőrnek a fideszes exképviselő

Vágólapra másolva!
Hivatalos személy elleni erőszakkal és könnyű testi sértéssel vádolja az ügyészség Kovács Józsefet, aki Kaposvár fideszes önkormányzati képviselője volt 2010-ig. Kovács még 2012-ben hajtott neki a kocsijával egy intézkedő rendőrnek, az esetre mindketten másképp emlékeznek.
Vágólapra másolva!

Az ügy tárgyalása szerdán vádismertetéssel, tanúk és szakértő meghallgatásával kezdődött a kaposvári járásbíróságon - írja a Sonline.hu. A vád szerint 2012 márciusában Gálosi Szabolcs rendőr törzsőrmester társával járőrözés közben intézkedni akart a vádlottal szemben, ám Kovács József ellenszegült, nem volt hajlandó kiszállni az autójából, majd szándékosan nekihajtott a rendőr térdének, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Kovács József 2010-ig önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) volt Kaposváron.

A márciusi eset előzménye, hogy Kovács Józseftől még 2012 februárjában ittas vezetés miatt elvették a jogosítványát. Akkor is Gálosi Szabolcs intézkedett az egykori önkormányzati képviselővel szemben, így amikor március 22-én meglátták a férfit autója volánja mögött, azonnal a nyomába eredtek, megkülönböztető jelzést használva. Kovács József azonban a vád szerint nem állt meg, figyelmen kívül hagyva a jelzéseket behajtott a háza elé, és elkezdte felnyitni a garázs ajtaját, hogy beálljon a gépkocsijával. Gálosi Szabolcs a garázskapu elé futott, hogy befejezze az intézkedést, de ekkor a vádlott nekihajtott a rendőr térdének, aki csak akkor tudott kilépni az autó elől, amikor a garázsajtó felnyílt teljesen. Kovács József csak a később, rendőrök jelenlétében szállt ki az autójából, amikor előállítottak.

Kovács a szerdai tárgyalási napon azt mondta, nem akarta elütni a rendőrt, és nem hallotta a rendőrautó szirénáját sem. Szerinte Gálosi utazott rá, az autót pedig azért vezette magyar jogosítvány nélkül, mert német jogosítványa is volt, és nem tudta, hogy nem teheti. A Sonline.hu szerint a bíró a tárgyaláson többször is figyelmezette Kovács Józsefet, hogy a tanúktól kérdezhet, de ez a lehetőség nem beszélgetést jelent, végül rendbírságot helyezett kilátásba, majd azt mondta, hogy a következő lépés az, hogy eltávolíttatja a vádlottat a saját tárgyalásáról.

Gálosi Szabolcs korábban részletesen mesélt a történtekről az Origónak, és az igazoltatásról készült videót és hangfelvételt is megmutatta. Ezeket itt láthatják, olvashatják.