Megnyomorított egy munkást egy elszabadult betonszivattyú Debrecenben

Vágólapra másolva!
Két munkás sérült meg a 2-es villamosvonal építése közben. Egyiküknek minden végtagja lebénult, még mindig életveszélyes állapotban van.
Vágólapra másolva!

Két munkás megsérült Debrecenben a 2-es villamosvonal építési munkálatai közben, egyiküket életveszélyes állapotban szállították a Kenézy kórházba - értesült vasárnap az MTI. A kórház elmondta, hogy a szombaton történt balesetben az egyik munkás súlyos gerincsérülést szenvedett. Őt még aznap megműtötték, de az első diagnózis szerint minden végtagja lebénult. Jelenleg a kórház intenzív osztályán ápolják, állapota továbbra is életveszélyes. A másik munkás könnyebb csípősérüléssel, illetve néhány zúzódással megúszta a balesetet. Őt, ellátása után hazaengedték - tájékoztatott Szentgyörgyi János.

Az MTI-t más forrásból arról tájékoztatták, hogy egy betonszivattyúban keletkezett műszaki hiba, a szerkezet csöve elszabadult, az vágta mellkason a súlyosan sérült munkást, aki aztán ráesett a társára. Az ügyről a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nem adott tájékoztatást.