A rendszerváltásig visszamenne a Portik-bizottság

Vágólapra másolva!
A 2008 előtti időszakra, de nem kizárt, hogy akár az 1990-es évek elejéig is kiterjeszti a vizsgálódást az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága.
Vágólapra másolva!

"Nyilvánvalóvá vált, hogy további iratokba kell betekinteniük, s a meghallgatandók körét is bővíteni kell", jelentette be Mile Lajos, a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságának elnöke a keddi első körös meghallgatások után.

Mint mondta, két embert hallgattak meg az albizottság tagjai az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében, őket nem nevezte meg. A független országgyűlési képviselő a több mint három órás ülést követően azt mondta: mindkettejükkel átfogó és alapos beszélgetést folytattak, amely ismét igazolta, hogy egy nagyon szerteágazó és bonyolult ügyről van szó.

Az LMP-s politikus kiemelte, most már bizonyos, hogy az eredetileg szeptember végére tervezett határidőt nem tudják tartani, de reméli, hogy az év végére be tudja fejezni a munkát a bizottság. Ekkor fognak tudni arról is dönteni, hogy a jelentésnek mekkora és mely része hozható nyilvánosságra, és melyek azok a fejezetek, amelyek műveleti okokból vagy nemzetbiztonsági érdekekből nem publikusak.

A ténymegállapító albizottság jövő kedden ül össze ismét. Mile Lajos azt mondta: még egyelőre nem tudják, hogy akkor hány embert hallgatnak meg, ugyanis megjelenési kötelezettségük csak azoknak van, akik jelenleg is a szolgálat állományába tartoznak. Mile Lajos kiemelte: reméli, hogy a meghallgatások során minél többen - lehetőleg mindenki - eleget tesz majd az albizottság meghívásának.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy Portik Tamás meghallgatásának érdekében levélben megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának parancsnokát is. Jelenleg az illetékes bíróval tisztázzák Portik Tamás meghallgatásának feltételeit, körülményeit. Ezt követően Portik Tamás ügyvédjét is megkeresi, hogy megtudják, Portik hajlandó-e részt venni a bizottsági ülésen, ugyanis - mint Mile Lajos elmondta - neki sincs megjelenési kötelezettsége.

Az LMP-s politikus szerint az már az albizottság eddigi munkája után látszik, hogy nemcsak a szolgálatok működésében, hanem a rendszerben is voltak hibák. Kiemelte: az ilyen típusú tevékenységeknél a hatékony munkához a szervek összehangolt működésére van szükség. Ebben a koordinációban "komoly hiányosságok voltak" - fogalmazott Mile Lajos. Hozzátette: azt csak később lehet megmondani, hogy ez mennyire volt bekódolva a szabályozatlanságba, mennyire következett normaszegésből és milyen mértékben történt politikai befolyásolás miatt.