Vágólapra másolva!
A választói aktivitás nőtt, a Fideszre a biztos pártválasztók 49 százaléka voksolna, az MSZP-re pedig 26 százaléka – derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából
Vágólapra másolva!

Nőtt a választói aktivitás: az egy hónappal korábbi 38 helyett 44 százalék ígéri biztosra választási részvételét, a pártpreferenciák viszont nem változtak a nyári hónapokban és az elmúlt hetekben sem az Ipsos közvélemény-kutatása szerint. A Fidesz támogatottsága lényegében fél éve változatlan, a rezsicsökkentés bejelentése óta a teljes népességben nem volt 24 százaléknál kevesebb, most 26 százalékos.

Az Ipsos adatai szerint a szocialisták tábora is stabil, az utóbbi fél évben 14-16 százalék között alakult, jelenleg 15 százalékos. A Jobbiknál tavasszal kisebb visszaesés volt tapasztalható, de az elmúlt hónapokban "visszatornázta" magát 8 százalékra. Az LMP március óta folyamatosan 2 százalékon áll, míg az Együtt-PM az elmúlt fél évben a választásra jogosultak 3-5 százalékát tudhatta maga mögött, e hónapban 4 százalékon áll. A Demokratikus Koalíciót változatlanul a népesség 1 százaléka támogatja.

A biztos pártválasztók között a Fidesznek 49, az MSZP-nek 26 százaléka van. Az aktív szavazói kör 12 százaléka jobbikos, 6 százaléka az Együtt-PM támogatója, az LMP 3, a DK pedig 2 százalékot kapna. Az Ipsos adatai szerint míg a múlt hónapban a választópolgárok 38 százaléka ígérte biztosra részvételét, augusztusra ez 44 százalékra nőtt. A részvételi hajlandóság különösen a húszas-harmincas korosztályokban és vidéken emelkedett: 10-10 százalékponttal, de ők így is kevésbé aktívak másoknál. A részvételi szándék az ötvenes-hatvanas generáció tagjainál, a budapestieknél és a diplomásoknál a legnagyobb.

Sokan elhallgatják párthovatartozásukat

A pártoktól távolságot tartók csoportja fél éve 45-47 százalékot tett ki, jelenleg 43 százaléknyian vannak. A mostani felmérésből kiderül, hogy a választópolgárok 7 százaléka a hétköznapokban rendszeresen eltitkolja politikai nézeteit, és további 24 százalék is kijelentette: jobb, ha elhallgatják párthovatartozásukat, ezért alkalmanként ők is rejtőzködnek.

Az Ipsos elemzése szerint ugyanakkor a pártkötődésüket nyilvánosan - rendre vagy időnként - eltitkolók többségének van preferenciája és azt a felmérés során el is mondja. Az említett, 31 százaléknyi rejtőzködőn belül 8 százalék Fidesz-szavazó, 7 százalék MSZP-s, 3 százalék a Jobbikkal, 1-1 az Együtt-PM-mel, az LMP-vel és a DK-val szimpatizál. A választópolgárok 10 százaléka viszont a közvélemény-kutató kérdésére sem nyilvánítja ki politikai hovatartozását, míg a teljes mértékben titkolózók a szavazásra jogosultak 5 százalékát teszik ki, azaz nagyjából 400 ezren vannak.