Jövő márciustól lehet majd utazni a 4-es metrón

Vágólapra másolva!
Budapesten lesz a régió első automata metrója, de egy évig azért sofőrök is lesznek a fülkében a biztonság végett.
Vágólapra másolva!

2014. március 31-től utasokat szállít a négyes metró Budapesten - jelentette be a főpolgármester hétfőn.Tarlós István a négyes metrón szervezett első, sajtónyilvános utazáson elmondta: a kivitelezési munkák a megfelelő ütemben zajlanak, az alagút, a pálya elkészült, beüzemelés előtt állnak a biztosítóberendezések, az áramellátási rendszer készen van. Jelenleg főként az állomások belső beépítésének utolsó lépései vannak folyamatban.

Szeptembertől utasok nélkül futnak a szerelvények az alagútban, hogy meggyőződjenek a teljes rendszer megfelelő üzemeléséről - ismertette a főpolgármester. Hozzátette: az utolsó Alstom-szerelvénynek idén október közepéig meg kell szereznie az üzemeltetési bizonyítványát, az állomási integrált teszteket pedig szeptember 20-ig kell elvégezni. A Keleti pályaudvar előtti felszínrendezéseket 2014. március 24-ig kell befejezni, az utasforgalmi tesztüzem pedig jelen állás szerint 2014. március 31-án kezdődik.

Az indulás utáni első évben még vonatkísérő fog utazni a vezetőfülkében, de a szerelvényt nem ő, hanem az automata rendszer fogja vezetni, Budapesten lesz Közép-Kelet-Európa első automata metrója. Később a vezetőfülke falát elbontják, és a szerelvény két végén ki lehet majd látni az ablakokon.

A projekt jelenlegi összköltsége a vállalkozói követelések összegével és a tartalékkerettel 452,5 milliárd forint. Az unió a kohéziós alapból 181 milliárd forinttal járul hozzá a költségekhez, az állam 196, a főváros pedig 75 milliárd forintot fizet. A 4-es metró beruházása június végén 85 százalékos készültségi szinten volt. A metró kivitelezéséből a szerkezet-, az alagút- és a vágányépítési munkák befejeztével még a felszínrendezések, a belső beépítés és a rendszerépítés van hátra, a belső beépítéssel 2013 őszén, a rendszerépítéssel 2014 év elején végezhetnek a kivitelezők. A budai oldali vonalszakasz pályatesztjei tavaly novemberben lezajlottak, az Alstom Metropolis prototípus jármű februárban megkapta a végleges típusengedélyt.