Segítségnyújtó autóst bántalmaztak Pocsajon

Vágólapra másolva!
soportosan elkövetett garázdaság gyanújával vettek őrizetbe vasárnap három férfit Pocsajon, akik bántalmaztak egy autóst, miután az megállt segíteni az autójának hajtó biciklis gyereknek.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vettek három pocsaji férfit, akik bántalmaztak egy járművezetőt, amikor az megállt, hogy segítsen az autójának nekihajtó kerékpáros kisfiúnak - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint szombat délután Pocsaj belterületén egy Létavértes irányából érkező személygépjárműnek hajtott egy 6 éves kerékpározó kisfiú, aki az ütközés következtében elesett.

A jármű vezetője megállt, hogy segítsen a fiúnak, de a gyermek közelben tartózkodó rokonai bántalmazni kezdték. A bántalmazásnak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget.

A rendőrök négy embert állítottak elő, közülük három férfit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a 31 éves L. László, a 37 éves Gy. Tibor és a 48 éves Gy. Zoltán pocsaji lakossal szemben őrizetbe vételük mellett folytatja le az eljárást, egyben előterjesztést tesz a gyanúsítottak előzetes letartóztatására.

A három férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság.