Gipsz Jakab milliókat kapott az államtól

Vágólapra másolva!
Több millió forintot nyert el a Nemzeti Együttműködési Alapból a 2011-ben bejegyzett Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület. A szervezet bírósági adataiban tisztségviselőként Gipsz Jakabot, Iksz Ipszilont, Piros Aranyt és Hát Izsákot nevezte meg. Az egyesület elnöke az Origónak a könyvvizsgáló tévedésével magyarázta a neveket.
Vágólapra másolva!

A furcsa cégadatokra a hasonló ügyekben aktív, ám már 1992 óta működő Magyarország Női Alapítvány (MONA) egyik munkatársa, Betlen Anna hívta fel a figyelmet - írja a Világgazdaság online oldala. Bethlen szerint a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület (NMNK) úgy nyert el több mint 20 millió forintot, hogy a MONA eközben félmilliót, más, általa ismert, több évtizede működő nőszervezetek pedig semmit nem kaptak.

A lap szerint a 2011 júliusában bejegyzett szervezet először 2012 nyarán kért 3,5 millió forintnyi állami támogatást, amit meg is kapott. Ugyanebben az évben egy 10 milliós egyedi támogatást, illetve később egy 4,5 milliós támogatást is kaptak. 2013-ban eddig 3,5 millió forintra pályáztak sikerrel.

Gipsz Jakab, Hát Izsák

A VG cikke felhívja a figyelmet az egyesület Fővárosi Bírósághoz benyújtott 2011-es beszámolójának furcsaságaira is: a dokumentumban a vezető tisztségviselők listáján ugyanis Gipsz Jakab, Iksz Ipszilon, Piros Arany és Hát Izsák szerepel.

Az egyesület honlapján ugyanakkor már öt olyan név olvasható, ami már nagyobb valószínűséggel létező emberé - írja a Világgazdaság.

Dr. Pethő Annamária, az NMNK elnöke az Origo megkeresésére azzal magyarázta a különös névsort, hogy a beszámoló leadásakor a könyvvizsgáló egy sablonból dolgozott, amelyből "tévedés folytán" nem javította át a neveket. A beszámoló az elnök szerint "minden más szempontból pedig megfelel az előírásoknak".

"Aki dolgozik, az tévedhet. A hibát ki fogjuk javítani, szükség esetén rendkívüli közgyűlésen pontosítjuk az adatokat" - mondta Pethő Annamária.

A magyarázat érdekessége, hogy az elnök a Hvg.hu újságírójának - ugyancsak csütörtökön - egészen másként magyarázkodott: a lapnak azt mondta, hogy "manipuláció történt", és vélhetően utólag írhatták át a neveket az interneten található beszámolóban, "a bírósági nyilvántartásba leadott mérlegben azonban nem ezek a személyek szerepelnek".

Női rivalizálás?

Az egyesület elnöke az Origónak egyebek mellett a "nők közötti közismert rivalizálással" magyarázta, hogy a támadások kereszttüzébe kerültek. Másrészt alapot adott szerinte ezekre az egyesület alelnökének egy korábbi blogbejegyzése is. (Emiatt egyébként még a szervezet honlapján is egy finom elhatárolódás fogadja a látogatót, miszerint az alelnök a magánvéleményét fogalmazta meg, nem az egyesületét.)

A Polgarblog.hu oldalon található, Angela Merkel német kancellárhoz írt nyílt levélben egyebek mellett azt írja Dunsz Eszter: "Nem a maga útja helyes, kedves Merkel asszony, hanem Orbán Viktor útja. Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak. (...) most nekünk van igazunk. Tetszik érteni??? Mert nekünk van egy államférfink, olyan, aki minden száz évben terem egyszer. Mármint Európában! Aki távlatokban gondolkodik. Aki érti a helyzetet minimum egy emberöltőre előre. Aki a népéért küzd a nagy globális lötty ellenében... aki a kereszténységben hisz, mint Európa alapvetésében. Aki nemzetben gondolkodik az internacionalizmus ellenében. Csak nem hallatszik a szava, mert egy kicsiny népet képvisel."

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Nemzeti Együttműködési Alap főigazgatóját is, de egyelőre a visszahívására várunk.