Átszakadt az ideiglenes gát Tahitótfalun

Vágólapra másolva!
Átszakadt az ideiglenes gát Tahitótfalun, 50 lakóingatlant öntött el a víz. A szakemberek ugyanakkor jelezték, hogy a második, hagyományos védvonalat továbbra is tartani tudják.
Vágólapra másolva!

Tahitótfalun az ideiglenes gátat szombat délelőtt áttörte a víz, így jelenleg az eredeti, második gát védi a települést az ár ellen - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-nek küldött közleményében azt írta, Tahitótfalu önkormányzata korábban úgy döntött, kettős biztonsági rendszert alakít ki az árvíz ellen, mert így újabb területeket akart megvédeni a 2002. és 2006. évi árvizekhez képest.

Mint írták, várható volt, hogy az első, helyi anyagból megépített ideiglenes védvonal nem bírja majd a terhelést a rekordmagasságú árvíz ellen. Jelezték, hogy a területen 50 lakóingatlant öntött el a víz. Tájékoztatásuk szerint ugyanakkor az ideiglenes gát lehetővé tette a második, a korábbi nyomvonalon lefektetett ideiglenes védmű fejlesztését, megerősítését. A kirendelt műszaki szakértők "a korábbi gyakorlatnak megfelelően" a második védvonalat tekintik véglegesnek és ennek biztonságos megerősítéséről gondoskodnak.

A Szentendre felől Tahitótfaluba vezető 11-es utat már 14.00 órakor lezárták, így déltől nem is lehet megközelíteni a települést.