Halálra verte a munkatársát egy férfi Győrben

Vágólapra másolva!
A győri férfi megvárta kollégáját a munkahelyük előtt, és az utcán verte halálra.
Vágólapra másolva!

Halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 38 éves győri férfit, aki úgy megverte egy munkatársát, hogy a bántalmazott férfi belehalt sérüléseibe - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság.

A 48 éves áldozat és az elkövető régóta haragos viszonyban állt. A gyanúsított két nappal ezelőtt este, győri munkahelye előtt várta meg a sértettet, és az utcán megverte, miközben felemlegette korábbi sérelmeit.

A sértett a kórházba szállítása közben belehalt a sérüléseibe. A boncolás megállapította, hogy a halálát súlyos belső sérülések okozták. Az elkövetőt őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatására.