Vágólapra másolva!
A 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint 9 937 628 Magyarország lakosságának a létszáma. Több mint ezren száz évnél idősebbek, a legnagyobb házak Telkiben vannak, a negyven év alatti egyedülálló nők többsége pedig diplomás.
Vágólapra másolva!

Magyarország lakosságának létszáma 9 937 628 volt a 2011. október 1-jei népszámláláskor - mondta Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős alelnöke a népszámlálás végleges adatairól szóló budapesti sajtótájékoztatón. Ez a szám 260 687-tel kevesebb, mint amennyi 2001. február 1-jén, az azt megelőző összeíráskor volt. A legnépesebb haza nemzetiség a cigányság, a népszámlálás során 315 ezren vallották magukat cigánynak, ami másfélszer annyi, mint tíz évvel korábban.

A társadalom természetes fogyását a nemzetközi vándorlás hatása egyharmaddal csökkentette, noha az ország uniós csatlakozása és a nyugati munkaerőpiac megnyitása az évtized végére hozzájárult a lélekszám csökkenéséhez.

A legnagyobb település továbbra is Budapest, a második Debrecen, a legkisebb település címén pedig Iborfia és Tornabarakony osztozik, mindkét helyen tizenegyen laknak. A legtöbben pest megyében laknak, a legkevesebben pedig Nógrád megyében. A népsűrűség ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legkisebb, 52 fő négyzetkilométerenként, Budapesten pedig a legnagyobb, 191 fő négyzetkilométerenként.

A legnagyobb házak a Pest megyei Telkiben vannak és átlagosan 140 négyzetméteresek, a legkisebbek pedig a XIII. kerületben (átlagosan 53 négyzetméter). A KSH szóvivője ezeken kívül olyan érdekességeket közöl, mint hogy Magyarországon összesen 1044 száz évnél idősebb személy él, közülük 386 férfi, és 658 nő. A negyven éven aluli egyedülálló nők közül pedig 47 százalék rendelkezik diplomával.