Vágólapra másolva!
Csütörtökön rendkívüli ülést tartanak a parlamentben, a témája a rezsicsökkentés lesz. Szavaznak a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal megalakításáról is.
Vágólapra másolva!

A Fidesz-frakció kérésére rendkívüli ülést tart csütörtökön a parlament, az egyetlen napirendi pont a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló előterjesztés lesz, amelyről határoznak is a képviselők - döntött keddi ülésén a házbizottság. Az Országgyűlés sajtófőnöke ismertette: a házbizottsági ülésen a Fidesz képviselője a rezsicsökkentés megvédésének szándékával indokolta az ülés összehívására vonatkozó kezdeményezésüket, amelyet a Jobbik képviselője tudomásul vett, az MSZP részéről pedig nem hangzott el frakcióálláspont.

Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden jelentette be a rendkívüli parlamenti ülésre vonatkozó kezdeményezésüket. A politikus azt mondta, szeretnék felruházni az energiahivatalt rendeletalkotási joggal, hogy a hivatal megvédhesse a rezsicsökkentés ügyében hozott döntéseit.

A parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint a jelenleg kormányhivatalként működő Magyar Energia Hivatal (MEH) átalakításával - önálló szabályozó szervként - létrejön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Nem háríthatják át a különadót

Kivételes sürgős eljárást követően már ma elfogadhatja az Országgyűlés azt a hétfőn tárgyalt kormányzati előterjesztést, amely megtiltja az áram- és földgázszolgáltató vállalatoknak, hogy a fogyasztókra terheljék az ágazati és egyéb különadókat.

A parlament ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően rövid határozathozatalt tartanak, amelynek során kizárólag a villamos energiáról és a földgázellátásról szóló törvényeket módosíthatják, jogszabályba foglalva, hogy az újabb adóterheléseket, így például a közműadót vagy a tranzakciós illetéket nem lehet érvényesíteni a fogyasztói árakban.