Papcsák Ferenc nem hagyja magát

Vágólapra másolva!
Rendkívüli ülést hívott össze csütörtökre a zuglói önkormányzat, az előterjesztés szerint újra napirendre vennék Papcsák Ferenc polgármester javaslatát, hogy a kerület vegye át a BVSC épületeit. A javaslatot egyszer már leszavazták, azóta kisebb belháború indult a helyi Fideszben.
Vágólapra másolva!

Zárt tárgyaláson, rendkívüli ülésen próbálja meg csütörtökön Papcsák Ferenc zuglói polgármester megszavaztatni azt a javaslatot a BVSC épületeinek átvételéről, amely két hete egyszer már elbukott a közgyűlésen. Az erről szóló meghívót már kiküldték a képviselőknek. Arról, hogy a kerület jól járna az ingatlanok átvételével, február végén próbálta meg meggyőzni képviselőtársait Papcsák Ferenc, de akkor nem kapott többséget a javaslat, többen - köztük párttársai is - előkészítetlenségről, "gazdasági halálugrásról" beszéltek a tervezet kapcsán.

Azóta kisebb belháború indult Zuglóban: Papcsák megvonta a sajtóinformációk szerint ellene szavazó alpolgármester, a szintén Fidesz-KDNP-s Ferdinandy István jogköreit, és "lakossági konzultációt" indított az ügyről: a BVSC-ben illetve a kerületi intézményekben gyűjtötte azoknak az aláírásait, akik támogatják az épületegyüttes átvételét. A Blikk szerint a polgármesterrel szembeszegülő fideszesek ezzel egyidőben arra készülnek, hogy Papcsák jogköreit kiüresítik, de ezt egyelőre informálisan sem erősítették meg az [origo]-nak az általunk megkeresett fidesz-kdnp-s és ellenzéki képviselők.

Egyelőre kiszámíthatlan, hogy csütörtökön milyen döntés várható: a két héttel ezelőtti ülésen az akkori javaslatot nem támogató két kereszténydemokrata képviselő például további számokat és adatokat kért Papcsák Ferenctől arról, hogy az átvétel milyen terhet róna a kerületre. Ezeket hétfő délben még nem kapták meg, de amint megérkeznek, ezektől függően döntést hoznak arról, hogy támogatják-e az új tervezetet vagy sem - mondta az [origo]-nak ifj. Harrach Péter képviselő.