A magyar drogok fele dizájnerdrog

Vágólapra másolva!
A dizájnerdrogok sokszor olcsóbbak, mint az alkohol, és nem tudni, pontosan mi van bennük.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon lefoglalt kábítószerek majdnem fele dizájnerdrog - közölték csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti sajtótájékoztatóján.

Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a dizájnerdrogok - a kábítószerlistán szereplő, tiltott anyagok apró változtatásaival előállított szerek - azért is rendkívül veszélyesek, mert a tabletták készítői nem vegyészek, a tablettákban nem állandó mennyiségű a hatóanyag, ami akár halált is okozhat.

Fülöpné Csákó Ibolya, az ORFK bűnügyi főosztályának munkatársa elmondta, hogy 2012 végén a lefoglalt kábítószerek majdnem 50 százaléka dizájnerdrog volt. "Jól látható, hogy a fiatalok egyre inkább áttérnek ezekre az anyagokra" - jelentette ki, magyarázatként hozzáfűzve, hogy a dizájnerdrog sokszor még mindig olcsóbb, mint az alkohol, a hatása pedig erőteljesebb.

A főreferens arra is felhívta a figyelmet, hogy az újfajta kábítószerek rendkívüli módon károsítják az egészséget, és nagyon kockázatosak. Példaként említette, hogy az egyik hatóanyag négy ember halálát okozta Magyarországon, az egész Európai Unióban pedig összesen 22-ét.