Ponta: Semmilyen probléma nincs

Vágólapra másolva!
Se Magyarország és Románia, se Románia és a romániai magyarok között nincsenek problémák a román kormányfő szerint. Victor Ponta hétfőn azt mondta, hogy a Fidesz csak több szavazatot akar szerezni a magyarországi választásokon.
Vágólapra másolva!

A román kormányfő szerint "semmilyen probléma" nincs Románia és Magyarország között, csak a Fidesznek fűződik belpolitikai választási érdeke a székelyzászló-ügyhöz, hiszen azt akarja, hogy minél több szavazatot szerezzen a magyarországi választásokon - mondta Victor Ponta román miniszterelnök hétfőn a román parlament épületében.

Ponta azután fejtette ki álláspontját, hogy több román kormánypárti és ellenzéki politikus javasolta: foglaljon állást a román parlament arról, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. Ponta szerint Románia és a romániai magyarság viszonyában sincs gond.

A román televíziók pénteken a nap híreként számoltak be arról, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére a Parlamentre kitűzték a székely zászlót. A román külügyminisztérium közleményben fejezte ki sajnálatát, amiért a magyar hatóságok megítélése szerint továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt. Martonyi János külügyminiszter levélben reagált román kollégájának, amiben azt javasolta, hogy személyesen vitassák meg a székely zászló használatával kapcsolatosan kialakult helyzetet.