Lezárult a nyomozás Szita Bence ügyében

Vágólapra másolva!
Az ügy iratait ismertették a gyanúsítottakkal, az ügyet a rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.
Vágólapra másolva!

A négy hónappal ezelőtt Kaposváron meggyilkolt 11 éves Szita Bence ügyében a rendőrség lezárta a nyomozást, és vádemelési javaslattal élt - értesült a Kossuth Rádió Krónika című műsora. Piros Attila, Somogy megye rendőrfőkapitánya a jövő hétre ígért bővebb tájékoztatást.

Szita Bence eltűnését tavaly október végén jelentette be a gyerek nevelőapjának volt élettársa, a kaposvári P. Erika. A kisfiút nagy erőkkel keresték, majd öt nappal később megtalálták a holttestét.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel a rendőrség a 47 éves P. Erikát és két hajléktalant gyanúsít: az 57 éves, többszörösen büntetett, a fegyházból néhány héttel korábban szabadult B. Józsefet és a családjával szembeni erőszak miatt távolságtartásra ítélt, 41 éves K. Józsefet. A Kaposvári Törvényszék novemberben mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte.

P. Erika előbb tagadta a bűncselekmény elkövetését, később azonban - kirendelt ügyvédje tájékoztatása szerint - részletes, a saját bűnösségére vonatkozóan is teljes, feltáró vallomást tett. Vallomást tett K. József is, aki beismerte, hogy részt vett a bűncselekményben, de azt tagadta, hogy ő ölte volna meg a kisfiút.