Főleg a matektanárokat küldenék nyugdíjba

Vágólapra másolva!
A matektanárokat, a tanítókat, a zenetanárokat és a gyógypedagógusokat érinti leginkább a kötelező nyugdíjazás - derül ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ összesítéséből. A kormánydöntés szerint 3700 tanárnak nyugdíjba kell mennie a következő tanévben, közülük 830-an kértek felmentést. A központ hangsúlyozta, hogy a tanév végéig senkit nem nyugdíjaznak.
Vágólapra másolva!

A tanév végéig biztosan taníthatnak a nyugdíjas tanárok - közölte szerdán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK). Mint arról beszámoltunk, több mint 3700 tanár vett át értesítést a kötelező nyugdíjazást rögzítő kormányhatározat miatt, és az eddigi adatok szerint mintegy 830-an kérték a döntés alóli mentességüket. A központ most azt mondta, hogy "a tanév biztonságos befejezése és az intézményi alapfeladatok ellátása érdekében" a tanév végéig biztosan taníthatnak a nyugdíjas tanárok.

A KLIK most nyilvánosságra hozta azt a listát, amely bemutatja milyen szakokat érint majd leginkább a kötelező nyugdíjazás. A lista szerint több száz matektanárt küldene kötelezően nyugdíjba a kormány: a matektanárok közül 92-t, a matematika-fizika tanárok közül 129-et, matematika-kémia tanárból 29-et, matek és mász szakos pedagógusból pedig 47-t nyugdíjaznának. Az összesítés szerint sok tanítót (140), zenetanárt (378), és gyógypedagógust (86) is nyugdíjaznának.

A központ hangsúlyozta, hogy a nyugdíjas vagy nyugdíjba vonuló pedagógusoknak a kormány lehetővé teszi, hogy egyedi engedéllyel tovább dolgozhassanak azokon a területeken, ahol másképp nem lehet megfelelő szakos tanárt biztosítani. Korábban többször is beszéltek arról a pedagógus szakszervezetek, hogy főleg a reáltárgyakat (matek, fizika, kémia) tanító tanárok utánpótlását nehéz megoldani.

Idén január elsejétől nagyjából 120 ezer tanár került a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, vagyis ennyi tanár munkáltatója lett az állami szervezet.