Tudták, ki a jó nő, mielőtt látták volna

Vágólapra másolva!
Pártszimpátia alapján osztogatott kollégiumi helyekről, gúnyos megjegyzésekről, évek óta készülő listákról és leitatott lányokról beszéltek az [origo]-nak szerdán az ELTE BTK hallgatói, amikor a kedden nyilvánosságra került listáról kérdeztük őket. A jelenlegi HÖK-elnök nem hiszi, hogy azért lett elnök, mert a neve mellé anno azt írták, hogy jó fej. A dékán vizsgálatot indít.
Vágólapra másolva!

Senki nem vállalta a nevét az ELTE Bölcsésztudományi karán, amikor arról faggattuk a hallgatókat videón kívül, hogy mi a véleményük a kedden nyilvánosságra került listáról. A diákok név nélkül azonban megnyíltak és kiderült, hogy mindenkinek voltak tapasztalatai valamilyen listázással.

"A táborban készítettek egy listát a lányokról, erről a felsőbb évesek is tudtak, aztán egymás között beszélték meg, hogy kit lehetne megkapni, és hallottam, hogy nagyon megalázó módon beszélnek róluk" - mondta az [origo]-nak egy neve elhallgatását kérő, az ELTE Bölcsésztudományi karára járó fiú a tapasztalatairól. A végzős diák 2009-ben volt gólya, szerinte megpróbáltak vele is kitöltetni egy adatlapot, de erre csak részlegesen volt hajlandó, arra például, hogy "mondj egy vicces dolgot magadról" nem válaszolt, mert túlzónak érezte.

Minden megkérdezett azt mondta, hogy a HÖK nagyon népszerűtlen az egyetem hallgatói között. Egy 23 éves lány szerint "a HÖK-ösök intézik a kollégiumi helyeket és a szociális támogatásokat, amit egyértelműen pártszimpátia alapján osztogatnak, a lista hátterében is ez állhatott". Egy másik, szintén 23 éves lány szerint a HÖK működése hasonló, mint a maffiáé: saját lekötelezettjeiket, kiválasztottjaikat juttatják helyzeti előnybe, "miközben az egyetem jó hírét viszik vásárra".

Egy másik diák, egy 24 éves fiú szerint a "botrány nagyon konstruáltnak tűnik, hiszen egyértelmű, hogy valakik jól járnak a HÖK lejáratásával". Úgy vélte, hogy nem szabadna engedni a politikának, hogy ennyire "betörjön" az egyetemre. "Ez mindenkinek csak árt, hiszen csak a sárdobálás van" - mondta. Egy másik, szintén 20 éves lány elmondta, hogy ő 2010-ben volt gólya, és a HÖK-tagok teljesen hasonló megjegyzéseket tettek a táborban lévő lányokra, mint, amiket a listában olvasni lehet. "Érezhető volt, hogy mindenkinek utánanéztek mielőtt megérkezett volna a táborba. Például tudták, hogy a ki a jó nő, mielőtt egyáltalán látták volna." A lány elmondta azt is, a gólyatáborban meg is tettek mindent, hogy az általuk kiszemelteket lefektessék, ezért például általános volt a "leitatás", a sört egy idő után vodkával keverték, hogy könnyebb dolguk legyen.

Vizsgálat indult az ELTE-n a lista miatt

Vizsgálóbizottságot hozott létre az ELTE a "Bölcsészettudományi Kar hallgatóit megalázó és szégyenletes jelzőkkel illető" lista miatt. A dékán elítél minden megkülönböztetést.

Dezső Tamás dékán szerdai közleményében fejezte ki reményét, hogy a bizottság munkája és az azt követő intézkedések mindenkit meg fognak győzni arról, hogy mind az egyetem, mind a kar "elszántan védelmezi" hallgatóinak jogait. "Az ELTE 377 éves Bölcsészettudományi Karának dékánjaként mélységesen, és megrendíthetetlen elszántsággal ítélek el minden származásra utaló, vallási, nemi, világnézeti, ideológiai vagy más identitásbeli alapon történő megkülönböztetést vagy erre irányuló" - olvasható a közlményben.