Kézzel fojtották meg Bándy Katát

Vágólapra másolva!
A vádiratot és a vádlottat is megcáfolták a szakértők a Bándy-gyilkosság perének szerdai tárgyalásán. Bár P. László nem ismerte el, hogy megerőszakolta a lányt, a boncolás viszont mást bizonyít. A pszichológus szerint P. László ismerhette Bándyt korábbról, de nem volt köztük olyan intim kapcsolat, amilyet a férfi állít.
Vágólapra másolva!

Kézzel fojtották meg Bándy Katát - derült ki a gyilkosság miatt indított per szerdai tárgyalási napján. A tárgyalás első napján a bíróság meghallgatta a vádlottat, aki elismerte a gyilkosságot, de kedden, a tanúvallomások után P. László többször önellentmondásba is keveredett. Szerdán az igazságügyi orvos szakértő elmondta, hogy a boncolás eredménye szerint Bándyn 19 külsérelmi nyom volt, több belső sérülése volt, a nyakán pedig egy olyan sérülést találtak, amely azt bizonyítja, hogy a lány halálát az okozta, hogy kézzel megfojtották.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
P. László szerdán a bíróságon. A képre kattintva galéria nyílik!

Ezzel a szakértő cáfolta a vádiratot, amely szerint P. Bándy saját táskájának vállszíjával fojtotta meg a lányt, bár azt hozzátette, hogy a vállszíjra utaló sérülését is találtak, de nem az ölte meg Bándyt. A szakértő a bíró kérdésére azt mondta, a sérülések arra utalnak, hogy Bándyt a támadója megpróbálta megerőszakolni, de az aktust nem tudta befejezni. Sérülések voltak például a lány combjain.

Korábban P. a gyilkosságot ugyan elismerte, de az erőszakot nem. A szakértői vélemény tehát cáfolja az általa elmondottakat. P. sérüléseiről is gyökeresen más volt a szakértő véleménye, mint a vádlotté. A P. hátán lévő hosszúkás sérülések a szakértő szerint karmolásnyomok, amelyek akár a gyilkosság éjszakáján is oda kerülhettek az áldozat védekezése során. P. korábban még azt vallotta, hogy vasazás közben szerezte a sérüléseket, ezt most a bíróság előtt újra megismételte.

Nem kizárt, hogy ismerték egymást

Délelőtt megjelent a bíróság előtt az az elmeorvosokból és pszichológusból álló szakértői csoport is, amely az elfogása után vizsgálta P. Lászlót. A szakértők szerint P. logikusan számolt be az eseményről, és teljesen beszámítható volt a gyilkosság éjjelén. Drogot és alkoholt korábban is fogyasztott már, így tisztában volt a hatásaival. A gyilkosságról a szakértők szerint P. azt állította, indulatból ölt, mert Bándy nem akarta elismerni a kapcsolatukat. "Azért fogta meg a nyakát, hogy a lány figyeljen rá" - állította P. a szakértőknek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

A pszichológus szerint a vizsgálatból kiderült, hogy P. jóval intelligensebb annál, mint amire az iskolai végzettsége alapján számítani lehet. Teátrális, feltűnősködő viselkedés jellemzi, valamint olyan hirtelen dühkitörések, amelyek gyorsan lecsengnek. A bírót és az ügyészt a leginkább az érdekelte, hogy mit gondolnak a szakértők, mennyire valósághű P. vallomása.

P. korábban több vallomást is tett, végül azonban csak egyet tartott fent, azt, amelyet először pont a pszichológusoknak mondott el. Ez szól arról, hogy már korábbról is ismerte Bándy Katát, sőt intim kapcsolatot létesített vele. A pszichológus szerint P. hajlamos arra, hogy kiszínezze az általa mondottakat. A vallomásban képtelen volt olyan részletekről is beszámolni, amelyekről tudnia kellett volna egy olyan mélységű intim kapcsolat esetén, mint amit állít. "Nem kizárt, hogy ismerte a sértettet, de hogy olyan mélységben, ahogy állítja, az kizárt" - mondta a szakértő.

Úgy tett, mint aki telefonál

A szakértők után a szerdai napon is hallgatott meg tanúkat a bíróság. Egy, a tett helyszínéhez közeli benzinkút két alkalmazottja is azt mondta, hogy P. László a gyilkosság éjjelén bement hozzájuk cigit venni. A vallomásában P. is azt állította, hogy a Bándyval való utolsó találkozásuk során elugrott cigiért egy benzinkútra, addig a lány egy padon várt rá.

A pultban álló nő és a benzinkutas is azt mondta, áporodott szagot érzett P.-n. A pultban álló nő azt mondta, P. telefonált, amikor belépett az üzletbe, és azt mondta a telefonba, hogy "itt vagyok a benzinkúton, gyere értem!".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az egyik tanú, akinek lopott dolgokat akart eladni P. László. A képre kattintva galéria nyílik!

Erről a bíró P.-t is megkérdezte, aki tagadta, hogy ezt mondta volna. Szerinte egy barátját hívta, akit ugyanakkor nem akart megnevezni, méghozzá egy olyan telefonról, amelyet később eldobott, majd a vásárlás után visszament Bándyhoz. A bíró szerint ezt az eseményt a rendőrség is vizsgálta, és arra jutottak, hogy a cellainformációk alapján valódi telefonhívás nem történt, P. csak imitálta, hogy beszél valakivel. Azt újdonságnak nevezte, hogy P. most azt állítja, volt egy második mobilja is, amelyet aztán elhajított. Kételkedve kérdezte, hogy minek kellett P.-nek két mobil, aki azt mondta, hogy az anyját szokta hívni róla.

Egy másik tanú a gyilkosságot követő napokban látta P.-t Pécsett, aki éppen telefonált, és az után érdeklődött valakitől, hogy kereste-e valaki az emberöléssel kapcsolatban.

Ahogy az első két tárgyalási napon, a vádlott szerdán is csak meredten nézett maga elé a tanúk vallomásai közben, de amikor az orvos szakértő a nemi erőszak részleteiről beszélt, pislogni kezdett, és egyszer még az ügyvédjére is ránézett.

Bándy védekezett

Délután a bíróság azokat a szakértőket hallgatta meg, akik a helyszínen talált DNS-eket vizsgálták. A vallomásuk szerint Bándy Kata körme vezette el a rendőröket P. Lászlóhoz. A vizsgálat során Bándy körmei alatt és a táskáján is megtalálták P. László DNS-ét. Az orvosszakértő korábban azt mondta, Bándy megkarmolta a hátán P. Lászlót, így a körme alatt lévő DNS-minta innen származhatott, a táskán pedig ondót is találtak, amelyről szintén megállapították, hogy P. Lászlóé. A DNS minta azért bír különleges jelentőséggel, mert ez alapján azonosították P. Lászlót, és kezdték meg az üldözését a rendőrök.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
P. Lászlót a szünet után vezetik vissza a tárgyalóterembe. A képre kattintva galéria nyílik!

A háromnapos tárgyalássorozat a szakértői meghallgatásokkal befejezdődött, a bíróság legközelebb márciusban ül össze, akkor többek között a térfigyelő kamerák felvételeit fogják megtekinteni.

A Pécsen rendőrpszichológusként dolgozó Bándy Kata 2012. július 8-án éjjel tűnt el, amikor egy buliból tartott hazafelé. A lány mozgását egy darabig nyomon tudták követni a térfigyelő kamerák felvételei alapján, a lakására azonban már nem érkezett meg.

A hétfői tárgyaláson (erről itt olvashat részletesen) P. vallomásait idézték fel, amelyekben számos ellentmondás volt. P. kábítószer befolyása alatt állt, és azt is állította, azért mert közeledni Bándyhoz, mert korábban is találkozgattak. A bíró kérdései alapján azonban úgy tűnik, hogy ez nem igaz, a megjelölt időpontokban ugyanis a pszichológus nem volt Magyarországon. Ellentmondásos volt P.-nek az az állítása is, hogy valamilyen intim kapcsolat Bándy beleegyezésével jött létre kettejük között. Bándy konzervatív típus volt az ismerősei szerint, nem igazán volt közeli kapcsolata senkivel a legjobb barátain kívül, és nem sokkal korábban esett át egy szakításon is, ami nagyon megviselte.