Embert ölt a szemeteskocsi Hajdúsámsonban

Vágólapra másolva!
Tolatás közben villanyoszlophoz szorított egy férfit egy szemétszállító autó kedden Hajdúsámsonban, aki olyan súlyosan megsérült, hogy később a kórházban meghalt - mondta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Vágólapra másolva!

Kovács Károly rendőr százados tájékoztatása szerint a 32 éves áldozat munka közben, a hulladékszállító jármű hátsó részén kialakított álló helyen tartózkodott, amikor a baleset történt.

A hajdúböszörményi férfit súlyos sérülésekkel szállították a debreceni Kenézy Kórházba, de megmenteni már nem sikerült, néhány órával később belehalt a sérüléseibe. A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanújával indított eljárást - közölte a szóvivő.