A nyugdíjasok között veri az MSZP a Fideszt

Vágólapra másolva!
Az Ipsos kutatása szerint hónapról hónapra rendkívül magas a pártoktól elfordulók aránya, azonban januárban alig változott a pártok támogatottsága. A Fidesz tábora 1,5 milliós, az MSZP-é 1,3 milliós.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapban lényegében változatlanok maradtak a pártok támogatottsági adatai - állapította meg a január közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatás eredményeként az Ipsos. Az MTI-hez kedden eljuttatott összegzés szerint a Fideszt - már harmadik hónapja - a választókorúak 19 százaléka, 1,5 millió szavazópolgár támogatja, a szocialista párt tartja 16 százalékos, 1,3 milliós táborát. A Jobbik 6 százaléknyi, azaz nagyjából félmillió választót sorakoztat fel maga mögé. Az LMP kicsivel gyengébben áll, mint a múlt év végén: 3 százalékot, negyedmillió választót vonz. Nem tudott javítani a Demokratikus Koalíció (DK), amelynek 1 százalékos a tábora, azaz szűk százezer szavazópolgárra számíthat. A pártoktól távolságot tartók csoportja ezúttal 52 százalékos, tehát 4,2 millió választó nem keres vagy nem talál magának támogatásra érdemes politikai erőt.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 41 százalékos, az MSZP-t 32 százalék támogatja, a Jobbik 12 százalékon áll. Az LMP ebben a körben 5 százalékos, a DK 3 százalékot kapna - mérte az Ipsos, amely szerint ha az Együtt 2014 választói mozgalmat is számba veszik a voksolásra szóba jöhető politikai szervezetek között, akkor a népesség 4 százalékának támogatására számíthatna, a biztosan választók köréből pedig 8 százaléknyi szavazat jutna rá.

Az MSZP az 50 év felettiek körében és a fővárosban a legerősebb, az előbbi csoportban egy kis előnye van a Fidesszel szemben (22, illetve 18 százalék), az utóbbiban minimális a hátránya (21-24 százalék). A Jobbik a férfiak és a középrétegek körében a leginkább ütőképes (8-9 százalékkal), az LMP a diplomások és a budapestiek körében tud sok (7-8 százaléknyi) szavazót toborozni az Ipsos szerint.

Mostani felmérésében az Ipsos talált hat olyan kutatási adatot, amely igazolja a negatív viszonyulást, a távolságtartást. A legfigyelemreméltóbb - írták -, hogy hónapról hónapra rendkívül magas a pártoktól elfordulók aránya. Az elmúlt másfél évben alig akadt olyan időszak, amikor ne haladta volna meg az 50 százalékot a passzív, bizonytalan választópolgárok száma. Most 52 százalék tartozik ebbe a csoportba, négy évvel ezelőtt 43, nyolc éve 30 százaléknyian voltak.