Vidnyánszky: Nyilván volt politikai támogatás

Vágólapra másolva!
Bár lehet, hogy lesznek, akik elpártolnak a Nemzeti Színháztól, de összességében többen jönnek majd - nyilatkozta Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház kinevezett igazgatója elismerte, hogy politikai támogatást is kapott, de szerinte ez így volt az előző igazgatók esetében is. Vidnyánszky szerint Alföldi Róbert igazgató profin kommunikált a fiatalokkal, ezt folytatni szeretné.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Színház mostani 100-120 ezres nézőközönségének jelentős része úgy szerette a teátrumot, ahogy az eddig működött. Elképzelhető, hogy lesz, akinek nem tetszik majd, ami ezután jön, de a színházban megjelenik egy új réteg is - nyilatkozta az MTI-nek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház kinevezett igazgatója. (A kinevezésről és Alföldi Róbert igazgató véleményéről itt olvashat bővebben.)

A debreceni Csokonai Színházban a bérletesek kétharmada kicserélődött 2007-es kinevezése után, de vezetése alatt a számuk jelentősen növekedett is. Egy jóval fiatalabb korosztályt sikerült megszólítani, és ugyanezt várja a Nemzeti Színház élén is. Vidnyánszky szerint a Nemzeti túlmutat színházi mivoltán, hiszen a kulturális közösségteremtés vágyából, a "nemzeti gondolatból" született meg 175 éve.

Szakmai alapon fog dönteni

"Mozdulni fog a Nemzeti, ott lesz mindenhol. Be kell kerülnie a nemzetközi színházi vérkeringésbe, ahogy ez a Csokonai Színház esetében is megvalósult. Az itt kialakított kapcsolatrendszer megmarad, adoptálni lehet majd a Nemzetibe. Szoros együttműködést ápolunk külföldi fesztiválokkal, így minden bizonnyal Franciaországban, Lengyelországban, Oroszországban és Romániában is lesznek fellépéseink." Megítélése szerint képviselniük kell Európa-szerte a magyar színjátszást. Katalizátorai, vezető szereplői kívánnak lenni annak, hogy a nemzeti színházi gondolat újrafogalmazódjék a kontinensen, hogy a nemzeti színházak valóságos szövetsége alakuljon ki. Ezért ő személyesen is sokat fog tenni - ígérte.

Vidnyánszky elsősorban azokat a színészeket és munkatársakat viszi majd magával Debrecenből, akikkel évek, évtizedek óta együtt dolgozik, illetve akikkel szoros kapcsolatba került a Csokonaiban. Mellettük a Nemzeti jelenlegi társulatából és máshonnan is számít művészekre. "Ha az ember belekezd valamibe, akkor nyilván egy kicsit magához is alakítja" - hangsúlyozta. "Garantálom, hogy a döntéseim kizárólag szakmai döntések lesznek" - fogalmazott, de konkrét neveket nem mondott.

A következő évadban hét-nyolc bemutató, köztük legalább egy ősbemutató színpadra állításán gondolkodik az igazgató, aki több magyar rendezővel is tárgyalásban van, de neveket nem kívánt elárulni. Viktor Rizsakov és Silviu Purcarete, illetve ő maga biztosan fog rendezni, a János vitéz lesz az egyik első előadás. Télen vagy tavasszal pedig színpadra kívánja vinni a Magyar Elektrát. A repertoár március végére alakulhat ki - tette hozzá.

Alföldi profin kommunikál

Az átmeneti időszakról elmondta, hogy Fekete Péter miniszteri biztos feladata az átadás-átvétel levezénylése lesz, feladatköre folyamatosan formálódni fog. Nyugat-Európában bevett szokás, hogy egy külső szereplő szabályozott módon segíti egy színház munkáját a váltás során. Fekete Péternek kell majd azokat a döntéseket jóváhagynia, amelyeket a következő évadra vonatkozóan ő hoz meg az igazgatói poszt átvételéig. "Neki kell majd levezényelnie a kényes kérdéseket is" - fűzte hozzá. Vidnyánszky reméli, a közös munka zökkenőmentes lesz, és a következő fél évben "normális kommunikáció" lesz közte és Alföldi Róbert között.

"Az a technika, ahogy Alföldi Róbert az iskolákkal, gimnáziumokkal kommunikált, nagyon profi" - válaszolt arra a kérdésre, hogy mit őriz meg a jelenlegi Nemzetiből. "Alföldinek sikerült a fiatalok nagy tömegét megszólítania, és ez jó. Szerencsére debreceni munkám alatt én is büszkélkedhetek tízezres ifjúsági nézőszámmal, tehát én sem vagyok járatlan ezen a területen" - mondta a rendező. Közölte azt is, át fogja nézni, mi az, ami eddig jól működött, és azt tovább is viszi. Utalt arra, hogy a vidék és a határon túli társulatok irányába történő nyitás például Jordán Tamás vezetése alatt már megvalósult. Ezt a nyitást szeretné visszahozni, továbbgondolni és szélesíteni.

Nyilván volt politikai támogatás

Arra a kérdésre, hogy politikai döntésnek tartja-e a kinevezését, Vidnyánszky Attila azt válaszolta, hogy nyilván volt politikai támogatottsága is a pályázatának, de ez Jordán Tamás és Alföldi Róbert esetében is így volt.

"Amikor a színházi törvényt vitattuk, én azt mondtam, hogy tisztább lenne a helyzet, ha az igazgatókat a fenntartók neveznék ki és vállalnának értük felelősséget. Németországban, Franciaországban ez így van, és én is ezt tartottam volna szerencsésebbnek" - hangsúlyozta. Hozzáfűzte, hogy a szakmai szempontok mellett a politika nemcsak Magyarországon, hanem máshol is többé-kevésbé befolyásolja a színházigazgatók kinevezését, mivel a teátrumok hatni tudnak egy-egy közösségre. "A Nemzetire az elmúlt időszakban úgy tekintettek, mint csupán egy színházra a sok közül. Azon fogok munkálkodni, hogy az intézmény visszakerüljön abba a kiemelt szerepbe, ahol kulturális értelemben a helye van" - fogalmazott Vidnyánszky Attila.