Megszűnt az ónos eső miatti riasztás

havazás, baleset,tűzoltóautó felborult
Vágólapra másolva!
A havazás és az ónos eső miatt sok baleset történt az elmúlt 24 órában, hétfő délutánra azonban normalizálódott a helyzet az utakon. A Dunántúlon már egyáltalán nincs hó az utakon, keleten sem esik már semmilyen csapadék.
Vágólapra másolva!

A késő délutáni órákra jelentősen normalizálódtak a közlekedés feltételei a társaságunk által üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózaton - közölte az [origo]-val a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfő délután. Reggel, délelőtt és kora délután főleg az észak-magyarországi és észak-alföldi területeken volt ónos eső.

Délután folyamatosan melegszik az idő, néhol 9-10 fokot is mértek, így a Dunántúlon már sehol sincs hó az utakon, sokfelé száraz a burkolat. Az északkeleti országrészben sem esik már csapadék, mindössze Vásárosnamény környékén szemerkél az eső. A főutak burkolata az északkeleten mindenütt vizes vagy sónedves, csupán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felében fordulnak elő néhol latyakos szakaszok.

A korábbi havazás miatt Nógrád megyében hóbordásak, Gyöngyös, Cegléd és Jászberény térségében pedig latyakosak a mellékutak. Hókásás vagy a letaposott hótól síkos a mellékúthálózat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Sátoraljaújhely környékén. A következő napokra jelentős enyhülés várható, így várhatóan biztonságosan lehet majd közlekedni az országban.

A csúszós utak miatt kéttucatnyi közlekedési baleset történt az ország közútjain hétfő délelőtt, főként a fővárosban és Pest megyében. Mintegy kétezer tűzoltó és katasztrófavédő van szolgálatban karácsonykor, hogy szükség esetén segítséget nyújtsanak a bajba jutottaknak a társszervekkel, a karitatív szervezetek munkatársaival együtt.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt kéri, hogy ha valaki közterületen fekvő vagy alvó embereket lát, vagy segítségre szoruló, magányos, idős emberekről van tudomásuk, akiket a kihűlés veszélye fenyegethet, értesítse a jótékonysági szervezeteket. A katasztrófavédelem fokozott óvatosságra int mindenkit a gyertyák, csillagszórók használatával kapcsolatban is, felhívva a figyelmet arra, hogy egyetlen égve hagyott gyertya is percek alatt lángba boríthatja a lakást.