Többmilliós bírság szabálytalan bejglikért

Vágólapra másolva!
Bejgliket ellenőrzött karácsony közeledtével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A célellenőrzés a bejglik biztonsági, valamint minőségi tulajdonságaira egyformán kiterjedt.
Vágólapra másolva!

A Nébih által koordinált kiemelt bejgliellenőrzésen a Pest, a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Veszprém megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóságai az előállító létesítményekben (pékségekben, cukrászatokban), valamint a kisebb és nagyobb kereskedelmi egységekben egyaránt vizsgálódtak 2012 decemberében. 41 termékből vettek mintát, és 304 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el.

A legtöbb hibát a termékek jelölésének, valamint érzékszervi tulajdonságainak vizsgálatakor találták a hatóság szakemberei: 21 termék jelölésénél tártak fel hiányosságokat, illetve 7 termék érzékszervi tulajdonságait találták nem megfelelőnek. Három bejglinek a töltelékaránya nem érte el a minimálisan előírt határértéket, két esetben pedig a termék tömegével volt probléma.

A 41 termékből 29-nél indult hatósági eljárás, ebből 7 esetben figyelmeztetésben részesítik majd a bejgli gyártóját. 22 terméknél az élelmiszer-ellenőrzési bírságok várható összege - az előzetes adatok alapján - 2 millió 630 ezer forint lesz, amelyet minőségi hibák miatt szabnak ki.