Felfüggesztett börtönbüntetés a szegedi jobbikosnak

Vágólapra másolva!
Nyilvános eseményen elkövetett garázdaság miatt büntették meg Keresztúri Farkas Csabát, aki fellebbezett az ítélet ellen. A politikus a szegedi jogászbálon zaklatott egy lányt, és megütötte a lány testvérét.
Vágólapra másolva!

Első fokon négy hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Keresztúri Farkas Csabát, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnökét pénteken a Szegedi Városi Bíróság. Keresztúri a tavaly november 25-én tartott szegedi jogászbálon zaklatott egy lányt, majd a lány fiútestvérét fojtogatta és többször megütötte. Keresztúri saját bevallása szerint részeg volt, és sajnálja tettét.

A bíróság társtettesként, nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a politikust, aki fellebbezett a döntés ellen. A képviselő az ítélethirdetés után azt mondta, képviselői mandátumáról nem mond le, csupán bizottsági elnöki posztjáról távozik.