Különleges, felemelő érzés karácsonykor dolgozni

munka karácsonykor, karácsonyi munka, szenteste, fodrászok
Vágólapra másolva!
Miközben ön karácsonyi vacsoráját fogyasztja vagy az ajándékait bontogatja, a Paksi Atomerőműben mintegy100 ember dolgozik azon, hogy legyen áram a karácsonyfaizzókban, a taxisok az utcán várják, hogy mikor indul haza a vendégségből, a tűzoltóknál egész éjjel ügyeletet tartanak a kigyulladó fák miatt. Hogy érzik magukat azok, akik szenteste is dolgoznak?
Vágólapra másolva!

December 24-én délután szellemvárossá válnak a magyar települések, az üzletek délután 2-jor bezárnak, a tömegközlekedés leáll, a családok visszahúzódnak az otthonukba karácsonyozni. Néhány szakmában azonban a legnagyobb családi ünnepeken sem állhat meg az élet, így évről évre rengetegen kénytelenek szeretteik társasága nélkül, a munkahelyükön túlélni az ünnepet.

Sokszor el is felejtjük, mennyire fontos, hogy karácsonykor is legyen ügyeletes orvos, legyen tűzoltó, aki eloltja a karácsonyfatüzeket, legyen szakember, aki biztosítja az áramszolgáltatást, vagy aki hazavisz minket, amikor véget ért a vacsora. Az [origo]-nak mentők, tűzoltók, taxisok és társaik meséltek arról, milyen az ünnep, ha a munka miatt nem ünnepelhetünk.

A tűzoltó: Horváth András tűzoltó alezredes

- Mi a feladata?

- A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság fővárosi műveletirányítási főügyeletének vezetője vagyok. A kollégáimmal ügyelünk Budapestre és több mint 10 környező településre karácsony este: ha bármi esemény, karácsonyfatűz vagy egyéb beavatkozást kíván, mi küldjük oda az embereket. Én irányítom az ügyeletet, ellenőrzöm a beérkező hívások szakszerű kezelését, irányítom a munkát.

- Hányszor dolgozott már karácsony este?

- Több mint 10 éve dolgozom a katasztrófavédelem hírközpontjában, december 25-én, illetve 26-án már többször dolgoztam. Idén lesz az első alkalom, hogy 24-én este is bent kell lennem.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
Tűzoltók munkában - képünk illusztráció

- Önként vállalja a karácsonyi műszakokat, vagy beosztják?

- Önként. Megvan a minimális létszám, ésszerű keretek között gazdálkodunk, ezért ilyenkor azokat hagyjuk szabadságra menni, akiknek kisgyerekeik vannak. A nőtlenek és fiatalok inkább karácsonykor dolgoznak, és szilveszterkor szabadok. Az én gyerekeim már 23 és 26 évesek, majd karácsony másnapján ünneplek velük, szóval azért nem az ötös lottó főnyereményéről maradok le. Jövőre unokám születik, majd akkor együtt leszünk december 24-én is.

- Mennyire mozgalmas egy karácsony este?

- A szenteste általában nyugodt, hiszen mindenki otthon van, de ilyenkor is van néhány kukatűz, amiért ki kell vonulni. Régen, amíg a karácsonyfákon valódi gyertyákat használtak az elektromos izzók helyett, nagyobb volt a veszély. Most a szilveszter szokott mozgalmasabb lenni, főleg a petárdák miatt, meg mert olyankor többet isznak az emberek.

- Hogy érzi magát szenteste a munkahelyen?

- A tűzoltóságra kifejezetten sokan telefonálnak karácsony este a 105-ös segélyhívón, és erőt, egészséget kívánnak az akkor is dolgozó kollégáknak. Van, hogy régi, idős kollegák is telefonálnak, elbeszélgetnek az ügyeletesekkel, és ilyenkor igazán érződik a szeretet ünnepe a központban is. Ez a szeretet, törődés karácsony este elmondhatatlanul jólesik nekünk.

Az áramszolgáltató: Medovarszki László

- Mi a feladata?

- Ügyeletes mérnök vagyok, normál munkaidőn kívül, például az idén december 24-én éjjel én felelek a teljes paksi atomerőmű üzemeltetéséért. Az én feladatom a folyamatok, események, a paraméterek és az itt dolgozó összes ember ellenőrzése, adott esetben pedig a szükséges intézkedések meghatározása.

- Hányszor dolgozott már karácsony este?

- Nagyon sokszor, legalább 10 alkalommal voltam már bent 24-én műszakban.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
A Paksi Atomerőmű irányítóterme

- Önként vállalja a karácsonyi műszakokat, vagy beosztják?

- Az ügyelet a műszakbeosztás alapján esik ránk hol az egyik évben, hol a másikban. Persze figyelemmel vagyunk a kisgyermekes kollégákra, ha tudunk, segítünk, működik a kollégák között az emberiesség, a segítőkészség. Volt már úgy, hogy részben önként vállaltam karácsonyi ügyeletet. Az idén egyszerűen rám került a sor.

- Mennyire mozgalmas egy karácsony este?

- Nálunk az atomerőműben ez is ugyanolyan munkanap, mint bármelyik. Semmivel sem mozgalmasabb, eseménydúsabb egy szenteste vagy egy szilveszter. Karácsonykor persze van karácsonyfa az erőműben, ez valamennyire megváltoztatja a hangulatot.

- Hogy érzi magát szenteste a munkahelyen?

- Különleges, felemelő érzés karácsonykor bent lenni, és azon dolgozni, hogy az ország energiaellátásának nagy részét biztosítsuk. Nem vagyunk magányosak, mert ott vannak a műszakos kollégák, mintegy 100 fő, aki üzemeltetik az atomerőművet. Viccelődés azért nincs munka közben, a személyzet ugyanolyan figyelemmel nézi a paramétereket, de jut idő az ünneplésre is: felköszöntjük egymást, elbeszélgetünk. érezzük a súlyát, hogy karácsony van. A családok rugalmasan állnak hozzá a dologhoz, pedig áttolódnak a hangsúlyok karácsony délelőttre vagy másnapra, és van, hogy 23-án jön a Jézuska.

A pesti taxis: Feri bácsi

- Mi a feladata?

- Taxit vezetek az egyik nagy cég hálózatában Budapesten, és amikor december 24-én kora délután a tömegközlekedés átvált az éjszakai menetrendre, eljuttatom az embereket a karácsonyi ünnepségekre, családi összejövetelekre.

- Hányszor dolgozott már karácsony este?

- Vagy tizenötször. Karácsonykor és szilveszterkor érdemes a leginkább taxizni, minél hidegebb van, annál jobb az üzlet. Karácsony este a jeges hidegben nem sok embernek van kedve fél órát várni az éjszakai buszra.

Forrás: MTI/Füzesi Ferenc
Képünk illusztráció

- Önként vállalja a karácsonyi műszakokat, vagy beosztják?

- A cég nem kötelez senkit karácsonyi munkára, sokan otthon is maradnak a családjukkal. Én viszont özvegy vagyok, a fiam már felnőtt, és szintén taxizik.

- Mennyire mozgalmas egy karácsony este?

- 20-50 fuvart is megcsinál az ember. Én azt szeretem, ha megy a bolt, pörögnek a fuvarok, és ilyenkor előfordul, hogy az egyik utas kitétele után 100 méterrel már le is int a következő. Karácsonykor általában este 8-ig van csúcsforgalom, aztán 10-11-ig csak ímmel-ámmal jönnek az utasok, utána megint megindul a menet. Szilveszterkor még jobb, akkor délután 5-től reggel 6-ig folyamatos a munka.

- Hogy érzi magát szenteste a munkahelyén?

- A taxisok számára ilyenkor a pénzről szól minden, nem a családról, tudom, hogy sok családos taxis is kint van ilyenkor, mert nagyon jól lehet keresni. Ezeken a különleges éjszakákon szinte mindent megcsinálunk: szokott olyan lenni, hogy egy karácsonyi vendég ott felejti a motyóját a vendégségben, és elküld érte, vagy hogy szilveszterkor a taxisokat küldik bevásárolni. Szállítottam már Mikulásokat és krampuszokat is.

A recepciós - Zsuzska

- Mi a feladata?

- Az egyik belvárosi ifjúsági szállóban, a Wombats Hostelben vagyok recepciós. Mivel a hostelben éjjel-nappal nyitva van a recepció, az ünnepek alatt is muszáj dolgozni.

- Hányszor dolgozott már karácsony este?

- Karácsonykor még nem dolgoztam, de más nagy ünnepeken, például húsvétkor már igen, és jól ismerem azokat a fiatalokat, akik az idén karácsonykor bent lesznek.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
Recepciós egy budapesti hotelben - képünk illusztráció

- Önként vállalják a karácsonyi műszakokat, vagy beosztják őket?

- Nálunk mindig számon tartják a vezetők, hogy ki mikor dolgozott ünnepeken, és ezt figyelembe véve készül a beosztás. Ugyanakkor sokan direkt kérik, hogy karácsonykor dolgozhassanak, az idén is elkapkodták a karácsonyi műszakokat. Egyrészt ugyanis dupla fizetés jár értük, másrészt nálunk sok külföldi dolgozik, akinek nagyon messze van a családja, és nem akar otthon ülni egyedül. Aztán olyanok is vannak, akik kifejezetten menekülnek a családi karácsonyozás elől, és ezért inkább bejönnek ide bulizni.

- Mennyire mozgalmas egy karácsony este?

- Nálunk most karácsonykor a hostel háromnegyedes telítettséggel van foglalva, elég sokan vannak, és szerveznek egy belső karácsonyi bulit is. Aki dolgozik, az persze nem veszhet el a partiban, mert valakinek mindig ott kell lennie a pultnál, de általában egyszerre 2-3 ember van ügyeletben, és így egymást váltva ők is el-elmehetnek beszélgetni, inni valamit.

- Hogy érzi magát szenteste a munkahelyén?

- A kollégáim azt mondják, elég jó a karácsonyi buli itt, de ez persze hostelfüggő. Dolgoztam korábban olyan hostelben is, ahol a húsvéti ügyelet maga volt a pokol.

A mentős: Körösi Ferenc

- Mi a pontos feladata?

- Gépkocsivezető vagyok az Országos Mentőszolgálatnál. Ha riasztják a mentőket, én vezetem a mentőautót a helyszínre a mentőtiszttel és a mentőápolóval.

- Hányszor dolgozott már karácsony este?

- Az idén lesz a harmadik vagy negyedik alkalom, hogy december 24-én éjszakai műszakban vagyok, szilveszterkor eddig kétszer dolgoztam, most lesz szintén a harmadik.

Forrás: MTI/Füzesi Ferenc
Képünk illusztráció

- Önként vállalja a karácsonyi műszakokat, vagy beosztják?

- Van egy kívánságlistánk, november elején általában kitesszük a mentőállomás falára, és mindenki beírhatja, mikor szeretne ügyeletes lenni. December 24-én, 25-én, 26-án, valamint 31-én és január 1-jén is két-két 12 órás műszakot kell kitölteni, a teljes állományból mindenkinek összesen kettőt kell vállalnia. Én azért jelentkeztem 24-én estére, mert így 25-én és 26-án napközben is a családommal lehetek. Kicsit fárasztóbb éjszaka dolgozni, de szerintem megéri.

- Mennyire mozgalmas egy karácsony este?

- A szenteste nagyon változó, van, hogy viszonylag nyugodt, de előfordul az is, hogy nagyon sok munka van. Karácsonykor sokan nem bírnak például a pocakjukkal, nagyobb a szemük, mint a szájuk, sok a gyomorrontás, és néha az ilyen esetekhez is mentőt hívnak. Aztán vannak súlyosabb esetek is. Sokan mondják, hogy karácsonykor több az öngyilkossági kísérlet, de én ezt nem tapasztaltam. Szilveszterkor viszont nagyon sok a munka, főleg azért, mert az emberek sok alkoholt fogyasztanak, és a petárdák is sokszor okoznak sérüléseket.

- Hogy érzi magát szenteste a munkahelyén?

- Nyilván jobb lenne otthon lenni a családdal, de nem lehet állandóan kibújni a kötelességek alól, mert akkor a bajtársakkal szúrnánk ki. És egyébként is megvan a hangulata a karácsonyi munkának: bent ülünk az állomáson, a társalgóban a karácsonyfa fel van díszítve, előre megbeszéljük a társakkal, hogy ki hozza a bejglit, ki mást, és amíg nincs riasztás, közösen eszünk, beszélgetünk. Aztán ha riasztás van, egy perc alatt indulni kell. Persze ha valami súlyos esethez riasztanak minket karácsony este, az nem vidám, de olyan is előfordul, hogy helyben meg tudjuk oldani a problémákat. Ilyenkor nagyon hangulatos, hogy karácsony éjjelén egymás után látogatjuk a feldíszített, ünnepi lakásokat, látjuk, mennyire máshogy ünnepli mindenki a karácsonyt. És volt már olyan is, hogy süteménnyel kínáltak: egyszer egy nagyon kedves nagymamát combnyaktöréssel vittünk be, és ahogy cipeltük le a lépcsőn a hordággyal, a család utánunk szaladt, és hozott egy tálca süteményt. Nem gyakran történik ilyen, de nagyon jól tud esni.